DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! A miniszterelnök úr a mai felszólalásának azt a címet adta, hogy "Az igazság pártján". Persze, erre választ nem kaptunk, hogy ki áll az igazság pártján: ön, miniszterelnök úr, a kormánya vagy a frakciója, vagy ki áll ma az igazság pártján. Persze, nehéz egy ilyen épületben ezt eldönteni, ahol minimálisan három igazság van: egy szocialista, egy liberális meg egy konzervatív igazság. Ismerjük a régi viccet: adott egy hegedű, és el kell dönteni, hogy kinek adjuk a hegedűt; a szocialista igazság azt mondja, hogy keressünk egy szegény embert; a liberális igazság azt mondja, hogy egy virtuóznak; a konzervatív igazság pedig azt mondja, hogy adjuk oda a jogos tulajdonosának. (Közbeszólásra:) Jogos tulajdonosa.

Nos, ebben a mai napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök úrnak nem derült ki, hogy melyik igazságra gondol, mert bizony az is igazságot mond, miniszterelnök úr, aki kifogásolta a szombati napon azt, hogy Magyarország miniszterelnöke ilyen kérdésben egy pártrendezvényen, egy választmányi ülésen mondja ki a verdiktet olyan körülmények között, hogy lehetetlen helyzetbe hozza saját miniszterét; azt a minisztert, akinek egyébként feladatköre és hatásköre lett volna ezeket megtenni. Átnyúlva a feje felett, magáról a miniszterről állított ki alkalmatlansági bizonyítványt, aki még arra is alkalmatlan, hogy egyébként a két főrendőrt felmentse. Ön hagyta két napig előtte magát a miniszter urat magyarázkodni, hogy semmiféle összefüggés nincs a rendőri vezetés és maga az elkövetett, mindannyiunk által elítélt szörnyűséges tett között.

Az, hogy ma kaotikus állapotok vannak, nem csak a rendőrségre igaz; sajnos, sok más területre is, nyilván sokféle mozaik áll ennek a hátterében, hogy ez miből adódik. Része ennek az a reformfolyamat is Magyarországon, ami elég nagy bizonytalanságot szült az elmúlt időszakban. Én igazán támogatója vagyok a reformfolyamatoknak, de nem annak a fajtának, ami nem számol a bizonytalanságokkal, és előre nem próbál tisztázni. Hány ezer beteg, hány ezer egészségügyi dolgozó és orvos van ma bizonytalan helyzetben, hogy mi lesz holnap, ki hol fog gyógyítani vagy fogja magát gyógyíttatni?!

A miniszterelnök úr azt mondta a felszólalásában, hogy megvédi a rendőröket attól az otromba támadástól, amit feltételezett. Nos, nyilván senki nem kíván otromba támadásokba belekezdeni, de egy dologban én önnel maximálisan egyetértek: önnek nem is állna jól egyébként nem megvédeni a rendőrséget, hiszen a rendőrség olyan irányítás alatt állt az elmúlt tizen-egynéhány évben, amelyik többé-kevésbé eredményesen el tudta látni a feladatát. Önök a kormányuk megalakulásakor belenyúltak ebbe a rendszerbe, megszüntették a Belügyminisztériumot. Kimondva-kimondatlanul is azt kell állítanom, hogy az eddigi miniszteriális képviselet helyett egy szakállamtitkárnak megfelelő vezetése van a rendőrségnek, miközben megszüntették a közigazgatási államtitkárságot, megszüntették azt a határozott szakmai irányvonalat, ami korábban élesen elválasztódott a politikaitól; nem a kinevezés napján, a négyéves működések napján. Megszüntették ezt, nincs szakmai vezetés, nincs közigazgatási államtitkár, egy szakállamtitkárt pedig négy évre választanak, és politikai lojalitása az elsődleges, nem pedig a szakmaisága.

Amikor a Belügyminisztérium megszűnt, utána már rögtön lehetett látni, az első nagy kihívásnál, hogy bedobja a gyeplőt a politika, és ezek a rendőrök, akik az elmúlt hónapokban, szeptember-október hónapokban arra kényszerültek, hogy kiálljanak vitázni újságírókkal és politikusokkal, azt érezték, hogy mögöttük nem áll ott az értük felelős politika, és teljesen joggal értelmezhették mindezt. Szóval, úgy ítélem meg, miniszterelnök úr, hogy a Belügyminisztérium visszaállítása rendkívül fontos feladat lenne.

Ha már igazságoknál tartunk, azért a mai napon néhány másik igazságra is szerettünk volna választ kapni, miniszterelnök úr, például arra, hogy pénteken szóvá tettük a tíz nappal ezelőtt megjelent Menedzser Magazinnak azt a számát, amelyben az szerepel, hogy egy vezető kormánypárti politikus nem fizeti ki a számláját magánrendezvényre hivatkozással, beküld maga helyett egy asszisztenst, a munkatársát, aki egyébként céges borítékban áfa nélkül akar fizetni. Ez is az igazsághoz tartozna hozzá, hogy erre minél hamarabb választ várjunk a miniszterelnök úrtól, de az is az igazságnak a része, hogy a megoldatlan fővárosi parkolással szemben miért nem próbál érdemi választ keresni a Szocialista Párt, miért burkolózik és bújik eljárási kérdések mögé. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi az igazságot szeretnénk ebben a két kérdésben is a miniszterelnök úrtól várni.

Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu