DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslathoz összesen öt módosító javaslat érkezett, amelyekről az újra megnyitott részletes vita után döntés szükséges. A kormány olyan módosító javaslatokat támogat a mostani szavazásnál, amelyek a törvényjavaslat eredeti szándékának megfelelően kerültek tartalmilag benyújtásra, pontosító jelleggel, illetve a törvényjavaslat összefüggéseinek tisztázását szolgálják. Támogatjuk azt a javaslatot, amely az év közben megalakuló többcélú kistérségi társulásoknak is lehetővé teszi a támogatás igénylését. Ez reagálás a valóságos magyar folyamatokra.

Támogatjuk azt az indítványt is, amely az önkormányzatoknak a 21. alkalomtól fizetett vizitdíj teljes összegének visszatérítéséhez a központi költségvetési támogatási lehetőséget nyitja meg.

(18.30)

Támogatjuk azt a javaslatot is, amely az egészségügyi struktúraváltásból fakadó, önkormányzatokat terhelő fizetési kötelezettségek teljesítéséhez kapott központi támogatások ellenőrzési feltételeit teremti meg törvényi szinten. Úgy gondoljuk, hogy ezen támogatások ellenőrzése során a személyes adatok kezelésének megfelelő szabályozására is sor kerül az elfogadott módosító javaslattal.

Kérem, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával fogadják el a benyújtott javaslatokat.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu