HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! A Külügyminisztérium kiemelt figyelmet fordít Malina Hedvig ügyére. A látványos nyilatkozatok hiánya a diplomáciában nem szükségszerűen jelenti az érdeklődés, az értékelés vagy a cselekvés hiányát. Vannak olyan helyzetek, amikor a látványosságot kerülő kapcsolatépítés többet ér, mint a nyilatkozatokkal való kölcsönös üzengetés.

Miért gondolom azt, hogy Malina Hedvig ügyében most nem lehet cél a politikai nyilatkozatok kölcsönös kiprovokálása? Szlovákia tagja az EU-nak és a NATO-nak, elvárható tőle - a Külügyminisztérium, a magyar kormányzat és a magyar parlament is elvárja -, hogy az ügyet a jogállamiság kritériumainak megfelelően, a teljes átláthatóság mellett kezelje, egészen a jogerős bírósági döntésig.

Az ügy kivizsgálásáért és a meghozott ítéletért az igazságszolgáltatásban részt vevő intézmények és vezetőik viselik a felelősséget. Ezt a felelősséget a magyar Külügyminisztérium sem eljárásrendileg, sem politikai értelemben nem vállalhatja át a szlovák igazságszolgáltatás szerveitől és vezetőitől.

Nincs olyan érdekünk, amely amellett szól, hogy akár csak megpróbáljuk kiemelni az ügyet az igazságszolgáltatási mederből, s azokat támogassuk, akik újra napi politikai üggyé szeretnék azt átalakítani. Ez nem szolgálna Malina Hedvignek, nem jó a szlovákiai magyar közösségnek, nem jó Magyarországnak, nem támogatja a magyar-szlovák viszony építését, és előnytelen Közép-Európának.

A Külügyminisztérium azt várja, hogy az eljárás végeredményeként minden kétséget kizáró tényfeltárás, igazságos, jogszabályoknak megfelelő ítélet fog születni. Mindannyian hiszünk abban, hogy a jogállami keretek között található meg a megoldás jelen esetben Malina Hedvig ügyére is. Tényként rögzíthető, hogy Malina Hedvig ügyével kapcsolatban valóban számos kétely megfogalmazódott mind a magyarországi, mind a szlovákiai közvéleményben. Az ügy kivizsgálása immár nyolc hónapja húzódik, és továbbra is csak vádemelési szakaszban van.

Forrás: parlament.hu