PÁL TIBOR, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság is megtárgyalta a T/2931. számon beterjesztett közoktatási törvény módosításának tervezetét, és többségi döntéssel azt általános vitára alkalmasnak ítélte. Én most a többségi véleményt mondom el.
A bizottsági ülésen mi természetesen inkább önkormányzati szemmel, intézményfenntartói szemmel néztük a törvényt, illetve a vitában fölvetődött, hogy a 2006-ban készült kompetenciamérés talán egy kicsit feledésbe merült, illetve a kompetenciamérés kapcsán szükséges intézkedések milyen kapcsolatban vannak a most benyújtott törvénnyel, a törvényi intézkedésekkel.
Megállapítottuk a bizottsági ülésen, hogy az oktatás ma Magyarországon a legnagyobb munkaadói szerepet tölti be. Ennek persze nagyon fontos szereplői az önkormányzatok. Azt is megállapítottuk, hogy végül is azok a módosítási javaslatok, amelyek a törvényben szerepelnek, szervesen illeszkednek a korábban elkezdett törvényi változásokhoz, az intézményi átalakításokhoz. Úgy is lehet fogalmazni, hogy valójában a mostani módosítás lezár egy szakaszt. A már említett kompetenciamérés esetében pedig, ahol az eredmények arról tanúskodnak, hogy a tanulói teljesítmények, az intézményben lévő teljesítmények az elmúlt években igazán nem nagy mértékben javultak, világosan látszik az is, hogy azok a különbségek, amelyek kialakulnak, továbbra is nagymértékben a szülők iskolai végzettségétől függően, a tanulók lakóhelye szerinti megkülönböztetés alapján, valamint az alapján alakul ki, hogy milyen iskolatípusba járnak a gyerekek. A bizottsági ülésen elhangzott az is, hogy nagymértékben befolyásolja a tanulók teljesítményét az, hogy egyébként az adott családi körben milyen könyvtárral rendelkeznek, vagy éppen milyen a közlekedés az adott településen.
Nos, támogatandónak tartottuk a bizottsági ülésen a törvénynek azt a pontját, ami az óvodáztatásról szól, amely hároméves kortól teszi megvalósíthatóvá az óvodáztatást. Úgy láttuk, hogy ez csökkenti az induláskor meglévő szociokulturális különbségeket, amelyekről az előbb is szóltam. A bizottsági ülésen is felvetődött az a kérdés, hogy egyébként miből fogják ezt finanszírozni. Miniszter úr expozéjából erre választ kaphattunk.
Fontosnak tartottuk a pedagógusfoglalkoztatási rendszer kiépítését. Látszik, hogy ebből a rendszerből következően javítja majd a szakos ellátást, a szakos oktatást az iskolákban, de azt is világosan kell látni, hogy ez másképp alakul egy kistelepülésen vagy éppen egy kistérségben, és másképp alakul egy nagyvárosban, más lehetőségeket tart fontosnak, és más lehetőségeket hoz majd elő.
A kompetenciamérésben jelzett problémákkal kapcsolatban fontos, hogy a törvény utal arra, hogy ahol a kompetenciamérés 450 pont alatt teljesítő intézményt érzékel, ott intézkedési tervet kell létrehozni. Ezt megfelelően kontrollálja, majd később ellenőrzi is, hogy az intézkedési terv milyen végrehajtással történt meg. Új rendszereket hoz létre a törvény - az előttem szólók is jelezték -, a tanulók életútjának követésével, a pályaválasztással kapcsolatos egységes rendszer kialakítását, valamint regionális szinten a szakképzés, kistérségi szinten pedig a közoktatási társulási bizottságok létrehozását javasolja a törvény. Nos, ezek a rendszerek kétségtelenül fontos elemei az esélyegyenlőségnek.
Összességében úgy ítéltük meg, hogy a tervezett módosítások, amelyek közül csak néhányat említettem, bővítik az önkormányzatok oktatásszervezési, oktatástervezési mozgásterét, és megvalósulásuk esetén, rendszerré való összeállásuk esetén nagymértékben javítja a már említett kompetenciamérés által felszínre hozott tanulói teljesítménykülönbségeket, javítja ezeket a feltételeket. Mint ahogy jeleztem, elsősorban a rendszerré való összeállás a fontos, és ezért támogattuk a törvényt.
A bizottság többségi álláspontja az elmondottak alapján az volt, hogy általános vitára alkalmasnak tartjuk a törvényjavaslatot, és javasoljuk a tisztelt Háznak is elfogadásra.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés