HARRACH PÉTER (KDNP): Nagy figyelemmel és tisztelettel hallgatom államtitkár úr szakértő megjegyzéseit, a kioktatásának persze nem örülök, ezt is megszoktuk már, de lenne néhány kérdésem. Az egyik: amikor azt mondta, hogy ez csupán az új belépőkre vonatkozik, akkor gondolt-e a felülvizsgálatra visszarendeltekre, hiszen pont ott van a lehetőség a pénzrendszerből való kivonására is, hiszen ki fogják szórni ezeknek az embereknek jelentős részét, és három év után ők semmiféle ellátásban nem részesülnek, kiesnek a rendszerből. (Csizmár Gábor: Ki mondta, hogy ki fogják szórni?) Hogy ki fogják szórni? Ez biztos. Hát erre készülnek, ez nyilvánvaló.
Azt kérdezem újból, hogy hol van a lehetőség, és erre nem kaptunk választ, hogy ezek az emberek három év után dolgozzanak. Hol teremtenek olyan védett munkahelyeket, amelyek biztosítanák az ő munkalehetőségüket? Sehol, csökkentik már évek óta, rendszeresen, minden évben. (Csizmár Gábor: Nem csökkentik! Ön is tudja, hogy ez nem igaz.) Több tízezer ember esett ki a megváltozott munkaképességűek közül a munkahelyéről. Akkor ilyen előzmények után hogy fogják megteremteni annak a várhatóan egy idő után nemcsak tízezres, hanem százezres nagyságrendű rétegnek a foglalkoztatását? Ez a kérdésem. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés