ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ismét maradnék a tárgyszerű tévedések javításánál. Nem Tatai képviselő úr söpörte le azt az elképzelést, hogy emelt szintű érettségi kell minden felvételihez, hanem maguk a felsőoktatási intézmények, képviselő úr. A jelenleg hatályos törvény szerint is maguk a felsőoktatási intézmények dönthetik el, hogy szükségesnek látják-e az emelt szintű érettségit, vagy nem. Vannak olyan szakterületek, például a nyelvi terület, ahol szükségesnek látják, de a legtöbb területen nem látják szükségesnek. Azt lehet mondani, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemes átgondolni ezt a kérdést, ha jól értem, Tatai képviselő úr ezt mondta. Azt meg lehet gondolni, hogy szükség van-e más szabályozásra, de azt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a felsőoktatás maga volt az, amely úgy döntött, hogy nincs szüksége az emelt szintű érettségire mindenfajta felvételinél.
Azt gondolom, nem szerencsés egy felszólalásnak az elején azt számon kérni, hogy miért nem írtunk elő a felsőoktatásnak olyat, amit ő nem akar, majd aztán ugyanannak a felszólalásnak a végén pedig az egyetemi autonómiát, a felsőoktatás autonómiáját félteni a kormánytól. Szerintem el kellene dönteni azt, hogy mi az a politika, amit követnek, mert akkor könnyebb lesz utána dűlőre jutni egymással, és jó kompromisszumot kötni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés