DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! A válasz végével egyetértek. Azt gondolom, hogy ennek közös célnak kell lenni. De azt gondoljuk, és talán én abban reménykedtem, hogy ebben is egyet fogunk érteni, hogy ennek egy nyilvános, átlátható, nyilvánosság előtt zajló pályáztatási folyamatban kell kialakulni, hiszen ekkor lehet elérni azt, hogy az egyébként más területeken a kormány által is hangsúlyozott, fontos célok megvalósuljanak.
Ebben az eljárásban ez nem valósulhatott meg, hiszen egyszereplős volt a pályáztatás. Egy olyan közbeszerzési eljárási fajtát választottak, amely minimum több, mint aggályos. Ebben a tekintetben egy nagyon drága konstrukcióról van szó, ami lehet, hogy pont azokat a célokat nem fogja megvalósítani, amely célokról egyébként a pénzügyminiszter úr nagyon helyesen a hozzászólásának a végén szólt. Viszont egy olyan eljárást eredményezhetnek, amely rendkívül drága lesz, átláthatatlan és a nyilvánosság előtt teljes mértékben elfedett. Ezért kérdeztem azt, hogy a kormány hajlandó-e egy állami számvevőszéki vizsgálatot, ha nem is kezdeményezni, de amennyiben ilyen országgyűlési határozati javaslat érkezik, akkor támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés