DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormányzatinegyed-beruházás olyan összetett finanszírozást igénylő projekt, amelynek előkészítése és megvalósítása során mindenképpen biztosítani kell a megfelelő szakmai és gazdaságossági kontrollt. A beruházás hatékony kontrolljának biztosítására a parlamenti ellenőrzés eszközei is rendelkezésre állnak.
Az általunk javasolt eseti bizottság felállítása folyamatossá, szakszerűbbé és hatékonyabbá teheti a beruházás feletti ellenőrzéssel kapcsolatos ügyek intézését, és ez biztosíthatja a demokratikus társadalmi kontrollt is. Fontos, hogy az eseti bizottság minél hamarabb felállhasson, ez indokolja a sürgősségi indítványt, hogy minél hamarabb megkezdhesse ellenőrző tevékenységét, hiszen a kormányzatinegyed-beruházás már folyik, ennek az előkészítése megkezdődött.
Ha nincs mitől félniük a kormánypártoknak, akkor egészen biztos, hogy mind az eseti bizottság felállítását, mind pedig a sürgősségi indítványt támogatják, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a parlament ellenőrizni tudja a kormányzati negyed kérdését. Ha már az Állami Számvevőszék vizsgálatához nem járultak hozzá, kérjük, hogy legalább az eseti bizottság felállításához járuljanak hozzá.
Köszönjük szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(17.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés