DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy lényegesen könnyebb és termékenyebb dolog vitatkozni abban a stílusban, ahogy most Pánczél Károly képviselő úr hozzászólását hallgattuk. Néhány megjegyzést azért engedjenek meg.
Képviselő úr rosszul emlékszik Szüdi szakállamtitkár úr két évvel ezelőtti, vagy nem tudom, mikori érvelésére. Ő nem azt kifogásolta - persze azt is kifogásolta, mert a minisztérium költségvetése is véges -, hogy a költségvetésben ez túl nagy költséget jelent; ő azt kifogásolta, hogy a magasabb költségvetési támogatás arra ösztönöz önkormányzatokat, hogy átsoroljanak és szegregáltan neveljenek olyan gyerekeket, akik egyébként nem szorulnak rá az elkülönített nevelésre, akiknek a közösségben integráltan történő nevelése mellett szólnának inkább szakmai érvek. Ez volt Szüdi államtitkár úrnak akkor az érvelése, és ezzel, meg kell mondanom, egyet tudok érteni.
Ami a kollégium problémáját illeti, azt gondolom, hogy ebben akár meg is egyezhetünk, van szándék a mi részünkről is arra, hogy valamilyen módon enyhítsük ezt a kitételt.
Ugyanakkor a művészeti iskola esetében, azt gondolom, a képviselő úrnak nincsen igaza. Nekem volt szerencsém 1998 és 2002 között Budapest-Erzsébetváros polgármesterének lenni (Babák Mihály: Szegény Erzsébetváros!), ahol működött egy igen kiváló művészeti iskola, az Előtér Művészeti Iskola, működött továbbá az akkor még csak Rottenbiller utcainak nevezett, azóta Janikovszky Éváról elnevezett általános iskola, és ennek a két iskolának az egyébként saját kezdeményezésükre történt fúziójával kialakult egy olyan egységes iskola, amely mindenki megelégedésére működött, mind a művészeti, mind az általános iskolai részleg megelégedésére. Tehát azt gondolom, hogy e tekintetben az aggodalmai alaptalanok.
Köszönöm szépen.
(1.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés