DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni a levezető elnök korrektségét, valóban egy televíziós elfoglaltság miatt nem értem ide a kezdésre. Köszönöm szépen a lehetőséget, és Mécs Imre képviselőtársamnak is a korrektségét.
A Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozat fekszik előttünk, ennek is az általános vitája. Mindig az a kérdés ilyenkor, tisztelt képviselőtársaim, hogy mit is kellett volna még beleírni, hiszen van igény. Sok minden mást bele lehetett volna írni ebbe az országgyűlési határozati javaslatba, több képviselőtársam is korábban említette, hogy részletesebben lehetett volna beszélni akár a háttérintézmények szerepéről, én mégis azt gondolom, hogy ahogy a címe is megmutatja ennek az országgyűlési határozati javaslatnak, konkrét irányokat, stratégiát kell meghatározni, és majd közösen - nyilvánvalóan a minisztérium aktív részvételével - kell kibontani ezt a stratégiát különböző taktikában a következő időszakra.
(22.30)
Láthatóan 10-15 év gondolkodása van ebben az országgyűlési határozatban. Azt is el lehet mondani, hogy az elmúlt időszakban szinte évről évre 10-15 évben próbáltunk valamilyen országgyűlési határozati javaslatot letenni ide, az Országgyűlés elé, különösen a Magyar Honvédség fejlesztését illetően. Mégis azt gondolom, hogy most ez egy újfajta gondolkodásmódot jelent. Nemcsak azért, merthogy a 3. pontban meghatározza az országgyűlési javaslat, hogy milyen szintet kell a Magyar Honvédségnek a következő 10-15 évben, tehát hosszabb távon fejleszteni - vagylagos megállapítással dandárszint 6 hónapra harci körülmények között, és zászlóalj tartós, 6 hónapon túli nem harci körülmények között, vagy zászlóaljszinten ugyanezek. Nemcsak azért fontos, mert végre realitásokat próbálunk itt közösen meghatározni, és azt hiszem, hogy az elmúlt sok-sok év nagy adóssága az, hogy mi magunk sem mindig voltunk tisztában azzal, hogy mit is akarunk, mi is az a realitás, amire egyrészt a szövetségeseinknek szüksége van, másrészt a Magyar Köztársaság teherbíró-képessége elvisel, harmadrészt a Magyar Honvédség fölkészült rá, mert ez a három együttesen szükségeltetik; hanem azért is kiemelkedő a 3. pont, mert már nemcsak harci körülményeket emleget, hanem azt, amit egy katonának a következő időszakban egyre gyakrabban el kell majd végezni, a nem harci körülmények közötti megfelelést.
Erről szeretnék egy kicsit beszélni, hiszen vannak rá nagyon jó példáink, a Magyar Honvédség is részt vesz ilyen nem harci körülmények közötti teljesítésben. Azt hiszem, hogy ez egy újfajta filozófiát kell hogy jelentsen számunkra is, képviselőtársaim. A hadsereget nemcsak egy harcoló alakulatnak, nemcsak katonák sokaságának kell látnunk, akik fegyvert viselnek, hanem új típusú kihívásokra, új típusú biztonsági kihívásokra adandó válasz esetén új típusú feladatmegoldó személyzetre is szükség van. Azt hiszem, hogy ennek kapcsán méltán ki kell azt emelni, hogy bizony az az oktatási rendszer, amely a hadsereg környékén jelenleg is van, és remélem, továbbfejlesztésre kerül, elengedhetetlen a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányait illetően.
Ahogy említettem, kiemelkedő fontosságú, hogy reálisan lássuk saját magunk is, hogy mit akarunk, figyelembe kell venni az anyagi lehetőségeket, különös tekintettel a technikai fejlesztési lehetőségekre. A reális egységméret megválasztása mindenki számára fontos. Ahogy említettem, egyrészt szövetségeseink ennek ismeretében tartósan hosszú távra tudnak számolni velünk, másrészt Magyarországon sincs az a belső nyomás, ami az elmúlt időszakban mindig megjelent a politika részéről, ahol ellenzék, kormánypárt egymást vádolta, ha nem költött éppen az aktuális kormány elegendő összeget egy megfelelő szint elérésére. Másrészt nyilván a katonákon is megvolt ez a nyomás, mondván, hogy nekik teljesíteniük kell a kötelezettséget. Azt hiszem, ez egy nagyon fontos elem, amelyet mindannyiunknak ettől az országgyűlési határozattól eltekintve is figyelembe kell vennünk. Reálisan meg kell ítélnünk, hogy a Magyar Köztársaság Honvédsége mire képes.
Az országgyűlési határozat 4. pontja a fejlesztés területén határozza meg a rangsorokat. Teljesen természetes, hogy a műveleti területekre, illetve a műveleti részvételre tervezett alegységeknél van egy fejlesztés elsődleges prioritással. Másodlagos prioritással a NATO Reagáló Erők és az EU-harccsoport rotációkhoz felajánlott egységeinél van ez a fejlesztés, és végül azoknál az irányítási, vezetési rendszereknél, hogy azok illeszthetőek legyenek a most kialakuló új típusú, hálózatalapú hadviselés képességeihez.
Akkor itt, képviselőtársaim, van egy állandó filozófiai vita, amely szerintem évek óta dúl, talán nem is feltétlenül joggal ellenzék és kormánypárt, pontosabban a Fidesz politikusai és talán a Szocialista Párt politikusai között, ez az expedíciós jelleg kontra országvédelem. Azt hiszem, hogy talán sokszor túlhangsúlyozta az egyik fél az egyik elemet, a másik fél a másik elemet. Sem az egyik, sem a másik kizárólagos fontosságát nem lehet említeni. Az expedíciós jelleg meglátásom szerint nem zárja ki a területvédelmet, sőt NATO-tagállamként, számolva azzal, hogy más országok is folyamatosan fejlesztenek, még inkább erősödik ez az ország-, ez a területvédelmi jelleg. Az expedíciós jellegű haditechnikai fejlesztések pedig kifejezetten pozitív hatással vannak az ország területvédelmére. Azt hiszem, hogy talán ezen a vitán, ami sokszor jellemezte a mi beszélgetéseinket, túl tudunk lépni.
Az 5. pont ebben az országgyűlési határozatban a fejlesztés főbb követelményeit határozza meg. A szervezeti és vezetési renden túlmenően, amelynek alkalmasnak kell lennie az országvédelemre, az expedícióra, és ami nagyon fontos, a többnemzetiségű logisztikai feladatok megoldására, merthogy egyébként az egész NATO azzal a problémával küzd, hogy igazából mindenki fejleszt valahová, de nem együtt, összességben egy egységben fejlesztünk, és ennek következtében bizony-bizony a NATO-ban is vannak hiányosságok.
Szintén nagyon fontos követelménye a fejlesztésnek a pályakép, az életpályamodell és a korszerű állományszerkezet kialakítása. Azt hiszem, hogy azok a törekvések, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium fogalmaz meg, nagymértékben elősegítik, hogy valóban egy modellt láthassanak a katonák. Ilyen a megfelelő állomány, amelyre én a minőségileg megfelelő jelzőt szeretném használni, hiszen a számszerűség egy dolog. Azon persze lehet vitatkozni, újságok leírnak sok mindent, azt nem kell elhinni, abban kételkedni kell. A számszerűséget, a mennyiséget talán közösen is tudjuk produkálni, hiszen össze tudunk rakni annyi katonát, akikből egy dandárt, egy zászlóaljat ki lehet állítani. Ennél sokkal fontosabb kérdés a minőség. Azt gondolom, hogy az életpályamodellel ez nagyon szoros összefüggésben van.
Természetesen nem lehet eltekinteni a megfelelő támogató és kiszolgáló katonai szervezetektől, az ő fejlesztésüktől, az ő munkájuktól. Talán emlékeznek képviselőtársaim, a honvédelem napja alkalmából itt elmondott napirend előttiben két olyan szervezetet emeltem ki, amelyek munkája sokszor láthatatlan, de elengedhetetlen a Magyar Honvédség számára, ez a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folyó oktató és tudományos munka, amelyen természetesen mindig lehet javítani. Szeretném mondani, hogy mindig lehet javítani egy életen át tartó tanulással, az ott lévő oktatóknak is lehet fejlődni, de egy nagyon fontos háttere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem a Magyar Honvédségnek. A másik pedig a katonai titkosszolgálatok.
Képviselőtársaim, katonai titkosszolgálat nélkül a világ egyetlen hadserege sem létezhet. Azt gondolom, hogy ilyen típusú kiszolgáló, ilyen típusú támogató erőkre van szükség a magyar hadseregben.
Természetesen nem tekinthetünk el az életkörülmények javításától sem. Ez egy nagyon fontos fejlesztési irány, hiszen a katona számára, ha csatába megy, fontos a megfelelő háttér, fontos, hogy a családját olyan körülmények között tudja, amelyek alapján biztosan nyugodtan tud elmenni megvédeni a Magyar Köztársaság érdekeit.
Ami a haditechnikai fejlesztéseket illeti, sokszor elmondtuk, többen elmondták: a katonai igényeknek kell hogy megfeleljen, a gazdasági lehetőségeknek, és költséghatékony legyen. Egyetértek azzal, hogy a GDP 2 százalékára kell növelni a honvédelmi kiadásokat, sőt ha lehetne, még többre is. Képviselőtársaim, most ennyi van. Sajnálom én magam is, a miniszter is, mindenki elmondta: sajnáljuk, hogy nem kerülhet be, de a tendenciát, ha látjuk, akkor azt hiszem, hogy ez megnyugtató lesz mindenki számára.
Realitás, gazdasági teherbíró-képesség, expedíciós jelleg és országvédelem, technikai fejlesztés és a humán erőforrás megfelelő kezelése. Mindezek szükségesek ahhoz, hogy ez az országgyűlési határozat ne csak papíron létezzen, hanem a valóságban is megvalósuljon. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja nemcsak az országgyűlési határozati javaslatot támogatja, hanem a benne foglalt valamennyi pont valós megvalósítását is.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés