DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr pontosan tudja, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány és a Magyar Televízió Részvénytársaság is az Országgyűléshez tartozó szervezetek, éppen ezért a kormánynak e két szervezet tevékenységével kapcsolatban nincs semmifajta jogköre sem a szervezetek működésébe történő beleszólásra, sem pedig a szervezetek által végzett tevékenység minősítésére.

(15.30)

Éppen ezért én azt tudom csak mondani, hogy ha bármely, a Magyar Országgyűlés képviselői közé tartozó képviselő ezzel kapcsolatban kezdeményezést kíván tenni, ez a képviselőnek jogköre és lehetősége, ebben a kormány mint szereplő nem játszhat szerepet. Ugyanis mihelyst a kormány bármilyen módon megpróbál ebben a kérdésben véleményt formálni, akkor csak rossz oldalra kerülhet a kormány. Nevezetesen, jogkörrel nem rendelkezve mond véleményt bármilyen módon.

Ebből következően úgy gondolom, hogy a képviselő úr által felvetett kérdésekben a kormánynak nem lehet és nincs álláspontja. Mi a magunk részéről egy dologra vagyunk felhatalmazva, hogy az évenkénti költségvetésben a parlament által a Magyar Televízió működtetésére elfogadott költségvetési előirányzatot az érvényes költségvetési törvény szabályai szerint biztosítsuk a Magyar Televízió működéséhez. Semmilyen más módon mi belefolyni ebbe a tevékenységbe nem tudunk és nem kívánunk. Éppen ezért én semmilyen módon nem kívánom a kormány nevében minősíteni a képviselő úr által felvetett folyamatot, mert ebben nincs jogköre a kormánynak. Éppen ezért azt gondolom, hogy ettől én tartózkodnék.

Megjegyzem, nagyon fontosnak tartom, hogy a Magyar Televízió olyan helyre költözhessen, amely hely a kor követelményének megfelelően biztosítja a televíziózás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) műszaki-technikai feltételrendszerét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu