TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Megnyugtató, hogy talán a félévi, illetve nyári szünetet követően már hozzájuthatnak a támogatáshoz a szakkollégiumok.
Egyébként 2003-ban megindult egy közös munka, létrehozták a szakkollégiumok a kollégiumi chartát, egy olyan szabályzatot, egy olyan elvi célkitűzésrendszert, amely alapján el lehetne dönteni később, hogy egy adott közösség megfelel-e azoknak a kritériumoknak, amely alapján szakkollégiumnak lehet nevezni ezt a közösséget.
A mai világban, amikor nagyon sokszor elégedetlen a felnőtt-társadalom az ifjúság munkájával, tanulásával, külön támogatást érdemelnek azok a hallgatói közösségek, amelyek a kötelező stúdiumok mellett önképzés útján is ismereteiket gyarapítani kívánják. Kérem a kiemelt figyelmet továbbra is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés