ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Érdekes, ahogy az államtitkár úr és Balogh képviselő úr is Tasó képviselő urat megrótta, hogy politikát visz bele magába a törvénybe, de pontosan önök hivatkoznak rendszeresen arra a regionális választási törvénnyel kapcsolatosan - és ezt most már tényleg el kellene felejteni -, hogy 2009-ben lépett volna hatályba, az európai parlamenti választásokkal együtt. Tehát ha akkor az ellenzék megszavazza magát az intézményrendszert, magát a választási rendszert csak 2009-ben lehetett volna hatályba léptetni.

Ehhez képest költségvetési megszigorításokkal és lépésekkel próbálják meg az irányt úgy mozgatni, hogy a térségi társulások is társulási formában működtessék az intézményeiket, és a regionális tanácson belül is olyan lépések alakultak ki, amelyek politikailag megkérdőjelezhetők.

És itt szeretném kihangsúlyozni, hogy azért a területfejlesztési törvény '96. június 21-én lett elfogadva, azóta működnek a térségi társulások. Nem szeretném, ha a térségi társulásokat bántanák azért, főleg ahogy képviselőtársam mondta, mert nem felkészültek. A térségi társulások nagyon is felkészültek, csak maga a rendszer annyira sűrűn változott, maga az elosztási rendszer annyira sűrűn változott, hogy egyszerűen a kistérségi társulások igazodási képességét változtatja meg állandó jelleggel egy-egy kormányakarat vagy egy-egy politikai akarat.

Az előírt költségvetéssel megszigorított társulási formák kialakításán van az elsődleges hangsúly, erről vannak a csaták a térségi társuláson belül. Ezért nem tudnak akár gazdasági társaságokat, akár civil szervezeteket az uniós források programjába tulajdonképpen beemelni. Mit mondott a miniszter asszony? Hogy a jelenlegi besorolási forma egyszerűen alkalmatlan arra, hogy a hátrányos helyzetű kistérségi társulások besorolását normálisan meg lehessen tenni. Tehát ezen is változtatni kell. Akkor újra kell igazodniuk a térségi társulásoknak, és főleg azoknak a településeknek, amelyek fokozottan (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hátrányos helyzetűek.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu