ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Talán képviselőtársamnak: az, hogy mi gyermeteg, az megítélés kérdése és talán hozzáállás kérdése is. Nem bántani akarom, csak tartok tőle, hogy ha ez a 25 település, amelyik saját szándékából és képviselő-testületi döntéssel ezt a döntést meghozta - és ha a munkahelyeket nézzük, tulajdonképpen két másik nagyobb várossal is határos, akár Sárvár vagy akár Pápa esetében -, tartok tőle, hogy az esetleges társuláson belüli belső viták és a parlament által történt el nem fogadás esetén lehet, hogy a települések hoznak majd esetleg egy olyan döntést, amely tulajdonképpen az egész térségi társulásra rá fogja nyomni a bélyegét. Ettől tartok, képviselőtársam, nem mástól, hanem tényleg, valóban az a politikai feszültség, az a belső feszültség, ami jelenleg a térségi társulást feszíti, hiszen ön úgy hivatkozik, hogy a nyugatra eső területre mennek dolgozni egyharmadban, de ugyanígy mennek Pápára is, és ugyanígy mennek Sárvár környékére is dolgozni az ott élő emberek, és azért nagy számban vannak a kistelepüléseken munkanélküliek is.

(19.30)

Tehát én most is szeretném kihangsúlyozni, hogy a 25 település döntését én szeretném tiszteletben tartani, és talán erre kérem a magyar parlamentet is, hiszen a demokráciának és főleg az önkormányzati demokráciának az egyik jellemzője az, ha a települések a döntéseiket meghozzák, akkor azt általában illik tiszteletben tartani. Én ezért is kívántam szót kérni, és ezért is maradtam abban az álláspontban, hogy tényleg a 25 település esetében ezt a lehetőséget meg kellene adni, és a magam részéről még egyszer kihangsúlyozom, más térségi társulások sokkal kisebb létszámban, lélekszámban működnek, és minden további nélkül a feladataikat el tudják látni, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e a térségben adott esetben azokkal a központi szolgáltatásokkal, amelyeket a képviselőtársam is a maga részéről elmondott. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu