ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a döntést indítványozó Fidesz képviselőcsoportja a kérelmet nem kívánja indokolni. Avarkeszi Dezső bizottsági elnök úr erre figyelemmel arról tájékoztatott, hogy az alkotmányügyi bizottság nevében ő sem kíván felszólalni.
Most a képviselőcsoportok álláspontját ismertető képviselői felszólalásokra kerülhet sor 5-5 perces időkeretben, majd frakciónként egy-egy képviselői felszólalásra van lehetőség 3-3 perces időkeretben. A képviselőcsoportok korábban jelezték, hogy nem kívánnak előadót állítani. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező.
A határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy a Házszabály 143. § (8) bekezdése alapján az Országgyűlés nem az állásfoglalásról, hanem a benyújtott kérelemről határoz.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Fidesz képviselőcsoportja kérelmét, amely a 3/2006-2010. AIÜB számú, eseti jellegű állásfoglalás elutasítására irányul.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kérelmet 136 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztett elő H/3231. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi eseti bizottságba Lukács Zoltán helyett Varga Lászlót válassza meg a bizottság tagjává.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 320 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a személyi javaslatot elfogadta.
Soron következik a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Az előterjesztést H/2921. számon kapták kézhez. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, az előterjesztői zárszó pedig az általános vita lezárásakor elhangzott, most a határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/2921. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 316 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Két perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. (Folyamatos zaj. - Megkocogtatja a csengőt.) Sós Tamás és Jauernik István képviselők önálló indítványát T/3154. számon, a költségvetési bizottság ajánlását T/3154/2. számon kapták kézhez. Az előterjesztők T/3154/1. számon pontosítást nyújtottak be, amelyet szintén megkaptak a képviselők.
Kérem, most nagy figyelemmel kísérjék Jauernik képviselő urat. Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés