KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy módosító indítványt nyújtottam be az általános vita során, nevezetesen a budaörsi székhelyű kistérségi társulást érintően. Azt indítványoztam, hogy az eddig 10 fővel működő társulásban az a négy település továbbra is maradjon benne - Diósd, Százhalombatta, Tárnok és Érd is -, amelyek eddig nagyon jó együttműködésben a kistérség többi településével jól próbálták kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket a többcélú kistérségi társulások jeleztek és jelentettek.
Az alapvető gond ott van, hogy egy új érdi kistérségi társulás, amelynek tagja tulajdonképpen Diósd, Százhalombatta, Tárnok és Érd, körülbelül 90 ezres lélekszámú, amelynek 62 százalékát az érdi lakosság teszi ki. Ez pedig azt jelenti, hogy a közszolgáltatási feladatok ellátásának módjában döntő szava lesz Érdnek akkor is, ha az új többcélú társulás társulási megállapodásában minden településnek egy-egy szavazata lesz.
Más egyéb vonatkozásban is úgy ítéltem meg, hogy a kisebb települések - választókörzetemben ez tulajdonképpen Tárnok, de ide lehet sorolni Diósdot is Érdhez képest Százhalombattát is - tulajdonképpen meglehetősen nehéz helyzetbe kerülnek, mert ha Érd nem tart az ő fejlesztési és egyéb elgondolásukkal, akkor gyakorlatilag nélküle a költségvetési törvényben biztosított többlet normatív támogatáshoz az Érden kívüli települések társulása nehezen fog tudni hozzájutni.
Az elmúlt hónapok során számos egyeztetés zajlott, és nagy örömömre szolgált az, hogy Érd polgármestere országgyűlési képviselőként megkeresett - nyilván a módosító javaslat alapján is -, és a következőt írta. Annak elősegítése és biztosítása érdekében, hogy a kistérségi együttműködésben részt vevő kisebb települések jogai érvényesüljenek, az érdi polgármester számos konstruktív javaslatot tett. Az egyik például, hogy a társulási tanácsban valamennyi tagot egy-egy szavazat illesse meg. Javasolja Érd, hogy a felálló önálló munkaszervezet pályázat útján történő kiválasztása legyen meg, és a szavazatarányt a társulási tanács munkaszervezetének kialakítása során is irányadónak tekinti, ugyanakkor a munkaszervezet fenntartásával járó költségeket a tagok lakosságszám-arányosan viselik, tehát értelemszerűen a legnagyobb település fogja a legnagyobb terhet viselni.
Az is figyelemre méltó, hogy az elnöki státust is konstruktívan kívánja megoldani Érd, legalábbis a mostani álláspont szerint. Azt javasolja - két lehetőséget kínál -, hogy az elnököt az előre meghatározott rend szerint rotációs rendszerrel választanák, ezzel a soros elnökség intézményét teremtenék meg, más vonatkozásban pedig egy elnököt előre meghatározott időtartamra választanának, és ez is a kisebbeknek lehetőséget kínálna. Vagyis bármelyik változat szerint nézzük a dolgot, akkor egyik esetben sem Érd adná a társulás elnökének személyét, hanem többségi szavazás döntené el azt.
Az érdi polgármester azt is felajánlotta, hogy a társulási megállapodásban rögzíteni kívánják, hogy Érd a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvényben az egyetértési jogát csak olyan kérdésben fogja gyakorolni, amely kizárólagosan érdi érdeket képvisel. Végezetül fölajánlotta, hogy a társulási megállapodásban rögzíteni kívánja, hogy bármely kérdésben, így a közszolgáltatások szervezése tekintetében is a többségi döntést minden tag kötelezően alkalmazza, és ettől a székhely település sem térhet el. Ezek olyan konstruktív javaslatok, amelyek alapján megfontolom majd, hogy adott esetben a módosító javaslatomtól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) visszalépek, és ezzel is támogatom az új érdi kistérség létrejöttét.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés