DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt egy évben több alkalommal merült fel a kérdés: a rendőrség szakszerűen és jogszerűen látja-e el a feladatát, és rászolgál-e a működéséhez szükséges társadalmi bizalomra? Számos esetben derült fény ugyanis a rendőrség személyi állományába tartozó egyenruhások által elkövetett jogsértésekre, a rendőrségen belüli bűnelkövetés pedig különösen nagy veszélyt jelent a közbiztonságra, az emberek biztonságára.

A rendőrség az elmúlt időszakban számos esetben nem élt, hanem visszaélt jogaival és rendelkezésre álló eszközeivel, ami gyakran kiszolgáltatottá tette az embereket. A rendőrség szakszerűtlen és jogsértő fellépéssel, bűncselekmények elkövetésével nem csupán személyi és anyagi, hanem erkölcsi kárt is okoz. Az alkotmányban és törvényekben kapott felhatalmazással visszaélve megrendítette a működésbe vetett bizalmat. Ennek helyreállítása érdekében szükséges feltárni a morális válság kialakulásához vezető folyamatokat, körülményeket, a szervezet vezetőinek személyes felelősségét, a kormányzat felelősségét, az egyes bűncselekmények pontos körülményeit, a felderítetlen bűnelkövetés arányát és a rendőrségi, rendőri bűnelkövetés megelőzésének kérdéseit.

Tisztelt Országgyűlés! Ezért javasoljuk az Országgyűlésnek, hogy hozzon létre vizsgálóbizottságot a Házszabály 34. § (1) bekezdése alapján a rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntések, intézkedések, mulasztások és ezek körülményeinek kivizsgálása céljából.

A vizsgálat tárgya a javaslatunk szerint a következő kérdések megválaszolása lehet, illetőleg legyen: milyen kormányzati döntések, intézkedések, mulasztások vezettek a magyar rendőrség morális válságához? Milyen társadalmi, politikai, gazdasági és szervezeti okai vannak annak, hogy a közelmúltban számos, a rendőrök által elkövetett súlyos jogsértés történt?

Milyen miniszteriális döntések, rendőri vezetési és irányítási hibák vezettek odáig, hogy a társdalom rendőrség iránti bizalma alapvetően megrendült?

(23.30)

Milyen törvénysértő parancsokat, utasításokat kapott a rendőrség az őt felügyelő állami szervektől és tisztségviselőktől, illetve milyen törvénysértő parancsokat kaptak rendőrök a feletteseiktől, amelyek alapján egyes rendőrök már azt gondolták, hogy nekik is mindent szabad, hiszen következménye, feletteseik, illetve politikai vezetők esetéhez hasonlóan, úgysem lesz?

Milyen kormányzati nyilatkozatok bátorították a rendőröket sorozatos jogsértéseik elkövetése során? Milyen folyamatok figyelhetők meg a rendőrök által elkövetett jogsértések számának és jellegének alakulását illetően? Milyen arányban kerülnek eljárási szakaszba, illetve nyilvánosságra a rendőrök által elkövetett jogsértések? Hány, a rendőrök által elkövetett jogsértés maradt következmény nélkül az elmúlt években? Próbálták-e az állami szervek elhallgatni, és ha igen, hogyan a rendőrök által elkövetett jogsértéseket? Fenyegették-e rendőri szervek rendőrségi jogsértések áldozatait annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a jogsértések bejelentésére, kivizsgálására? Tettek-e rendőrségi tisztségviselők olyan, a jogsértéseket tagadó vagy bagatellizálni, halogatni, illetve elhallgattatni akaró nyilatkozatokat, amelyekről később kiderült, hogy nem igazak?

Tisztelt Országgyűlés! Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása álláspontunk szerint közel hoz bennünket ahhoz, hogy a közbizalom, amely a rendőrség tevékenységéhez nélkülözhetetlen, és az elmúlt 16 évben sikerült ezt kiépíteni, fokozatosan újjáépüljön. Ezért kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a vizsgálóbizottság létrehozását, támogassa azt, hogy ez a vizsgálóbizottság mihamarabb megkezdje működését, mihamarabb létrejöjjön, és felelősséggel, a közbizalom iránti igényt tapasztalva és azt észlelve mihamarabb hozzákezdhessen a munkájához, és elvégezze a parlament által kiszabott mandátumát.

Köszönöm figyelmüket, és kérem, hogy támogassák az önálló képviselői indítványunkat. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu