DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Három hónappal ezelőtt számos kórházfenntartó önkormányzat miniszteri határozatot kapott arról, hogy a kórházban április 1-je után milyen formában zajlik majd az egészségügyi ellátás, hány aktív ággyal fogja a kórház biztosítani az egészségügyi szolgáltatásokat.

Számos polgármester kollégám, megyei közgyűlési elnök kollégám kérte a minisztériumtól a szükséges hatástanulmányokat, amelyek alapján felosztásra kerültek az aktív ágyszámok, illetve kiosztásra kerültek az aktív betegellátást biztosító ágyak. Erre hellyel-közzel kaptunk csak válaszokat, illetve néhány héttel ezelőtt az Egészségbiztosítási Felügyelet minőségi mutatóiból - amelyek nyilvánosságra kerültek - pontos képet kaphattunk, és ez nagyrészt ellentmond annak a döntési folyamatnak, amit a kormányzat hozott meg a kórházi ágyszámokat illetően. Például Hódmezővásárhelyen bezárták a fülészetet és a szemészetet, miközben az ágykihasználtsági mutatók és az ápolási idő messze jobb volt, mint néhány olyan kórházban a környéken, ahol ezek az osztályok megmaradhattak, sőt az ellátás színvonala is versenyképes volt számos környékbeli kórházzal.

Azt szeretném megkérdezni az államtitkár úrtól, hogy megvalósul-e az az álom, amit a miniszter úr vázolt fel ebben a határozatban, amely szerint egynapos sebészeti ellátás keretében a megszűnő aktív ágyakat pótolni tudják a kórházak. Ezeknek a pályázatoknak május 31-én lezárult a benyújtási határideje. Mikor fog dönteni a kormány, illetve a minisztérium az egynapos sebészeti ellátásról? Mi lesz a rendező elv? Ismét a politika vagy pedig a kórházak és az ottani szakmai teamek valós teljesítménye, a betegforgalom valós adatai fognak dönteni? Vagy pedig politikai handabanda, esetleg újabb vudu dumának lehettünk a tanúi, amikor az egészségügyi miniszter határozatba foglalta az egynapos sebészet reményét számos kórház számára?

Ezt szeretném kérdezni öntől. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu