DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, meghatározóan egyet lehet érteni mindazzal, amit Göndör képviselőtársam az imént elmondott. Néhány gondolatot szeretnék pusztán kiemelni, és néhány szóval más megvilágításba helyezni. A fogyasztóvédelem kérdése kapcsán csatlakoznék ahhoz, amit Katona képviselőtársam is elmondott. Az öröm és előrelépés, úgy gondolom, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség lehetőséget kap a fogyasztói panaszok orvoslása, kivizsgálása területén.
Azonban mindenesetre odafigyelésre ad okot, amit Katona Kálmán elmondott, hogy lesz-e majd elegendő, jó szakember ahhoz, hogy valóban érdemben tudja megítélni ezeket a panaszokat, és tud-e hatni oda, hogy ezen a téren gyors változások következzenek be. Tisztelt képviselőtársaim, ha valahol, pontosan ezen a területen esett vissza a legjobban a színvonal a privatizációt, az energetikai szektor privatizációját követően. Ha vissza tetszenek emlékezni, azt megelőzően, még az állami tulajdonlás idején nem volt olyan valamirevaló nagyobb község, város, ahol ne lett volna kirendeltsége ezeknek a szolgáltatóknak, így a panaszukkal, engedélyezési eljárásokkal kapcsolatban a fogyasztóknak csak az ottaniakat kellett megkeresniük, és a műszaki elhárítást is onnan szervezték. Ha ma megnézzük, hogy milyen műszaki feltételekkel látják el különben a fogyasztói műszaki szolgáltatások szinten tartását, akkor többen meglepődnének, mert egy mikrobusz, amely egy jól integrált gáz- és villamos ellátás kijavítására, hibaelhárítására, a probléma megoldására azzal szolgálhat, hogy benne két szerelő ül, az egyik, aki vezeti, a villanyhoz ért, a másik pedig a gázhoz ért, és egy 30-60 kilométer sugarú körön belül a felmerülő problémákat ellátják.
Én azt hiszem, ez semmiféleképpen nem előrelépés, nem a XXI. század irányába mutató tényező. Tehát ezen a téren a törvényben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a feltételeket majd úgy kell megfogalmazni, hogy itt is egy pozitív előrelépés következzék be.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés