DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a felvezetőben elhangzott, a T/3090. számú, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat fekszik itt előttünk. Többször elhangzott már, hogy a benyújtásnak milyen célja volt. Két pontban fogalmazható meg, egyfelől nyilván a közszolgálati reformmal összefüggő foglalkoztatási jogviszonyok felülvizsgálata során a szigorúbb kiválasztási rendszer, másfelől a rugalmasabb munkaerő-gazdálkodás megteremtése a cél.
Ha pontokba szedve gyorsan összefoglaljuk, hogy a Hszt.-módosításnak mi is a Hszt.-n belüli valós célja, egyfelől a hivatásos szolgálati beosztások megváltoztatására, a pályázati kötelezettségre, a kötelező próbaidő előírására, a felmentési időre, valamint a szakmai alkalmatlanság miatti felmentésre vonatkozó szabályok korrekciójáról van szó.
Több olyan rész van, amelyet érdemes kiemelni a Hszt.-ből, azt hiszem, az első és legfontosabb az úgynevezett civilesítés követelménye. Sokszor elhangzott már e Ház falai között, illetve a Ház falain kívül a sajtóban is, hogy bizony nagy szükség lenne arra, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak esetében is azokat a munkaköröket, amelyeket civilek be tudnak tölteni, ne töltsék be hivatásos állományúval, ezzel is elősegítve azt a civilesítést, amely, azt gondolom, össztársadalmi érdek. Jelen esetben a törvény módosításával az eltérő státuson való foglalkoztatás lehetősége pontosan ezzel a civilesítéssel megszűnik, így a jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy civil munkakört hivatásos állományúval töltsenek be.
Azt el kell mondani, hogy a hivatásos állomány tagjai egy átlagos munkavállalóhoz képest sokkal szigorúbb alá- és fölérendeltségben, fegyelmezettségben dolgoznak, másfajta kihívások érik őket fizikai, pszichés megterhelés tekintetében, és bizony komoly áldozatvállalással jár, ráadásul életvitelük során azáltal, hogy éppen a hivatásos állományt választják, sok tekintetben alkotmányos jogaik gyakorlásáról lemondanak, és a nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelés is bizonyos korlátokat jelent.
Éppen ezért, aki a hivatásos állományt választja, annak néhány törvényben meghatározott jogi korlátot is el kell tűrnie. Ugyanakkor e korlátozások kizárólag csak a hivatásos szolgálat érdekében történhetnek, és gyakran előfordult bizony az, hogy civil feladatokat hivatásos állományúakra bíztak, és fordítva, az is előfordulhatott, hogy a fegyveres szervek állományában civil feladatokat ellátó közalkalmazottak és köztisztviselők is dolgoztak, például a gazdálkodás, a személy-, a munkaügy vagy az egészségügy területén.
Azonban az nagyon lényeges, hogy a különböző tevékenységek más-más szakmai ismereteket és eltérő felelősségeket jelentenek. A javaslat most egyértelművé teszi, hogy a foglalkoztatási jogviszony meghatározásakor a szolgálat ellátásának körülményeit figyelembe kell venni, mert ez szolgál alapjául annak, hogy a konkrét feladatot hivatásos szolgálat keretében vagy köztisztviselői, közalkalmazotti munkakörben kell elvégezni.
Én csak üdvözölni tudom azt, hogy 2008. január 1-jétől ez a civilesítési folyamat nem zárul le, hanem egy sokkal intenzívebb szakaszba érkezik, és azok a kifogások, amelyek sokszor érkeztek ellenzéki és kormánypárti képviselők részéről, a törvény módosításával egy újabb lehetőséget adnak arra, hogy ezek a kifogások elmaradhassanak.
A szolgálati viszony létesítésekor a próbaidő meghatározásánál nagyon helyesen jár el a törvény, amikor azt mondja, hogy a katonai és rendvédelmi oktatásban végzettek mentesülnek a próbaidő alól. Ha viszont a jelentkező nem rendelkezik a beosztáshoz szükséges szakirányú végzettséggel, akkor 12 hónap próbaidő letöltése kötelező a tevékenység hatékonysága és a kiválasztás megalapozottsága érdekében. Úgy gondolom, sokszor e Ház falai között éjszaka is elhangzott több alkalommal, hogy azok a felsőoktatási intézmények, amelyek foglalkoznak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak képzésével, kellően felkészült diákokat tudnak kibocsátani, úgyhogy nagyon helyesnek tartom az ilyen típusú pozitív megkülönböztetést, és természetesen a törvényjavaslat nem zárja ki azt, hogy aki alkalmas a feladat ellátására, de nincs ilyen szakirányú végzettsége, 12 hónap próbaidő eltelte után alkalmazásban maradjon.
A törvényjavaslat foglalkozik a szolgálati jogviszonyban állók érdekegyeztető fórumával is. 2006. október 8-án alakult meg ez a fórum, amely a bér- és jövedelempolitikai kérdéseket rendezi a hivatásos állomány tekintetében. Azt hiszem, nagyon helyes, hogy a törvényjavaslat szabályozza ennek az érdekegyeztető fórumnak a jogállását.
Változtatás a törvényben, és azt hiszem, egy új típusú gondolkodást jelent az, hogy a vezető beosztások betöltésére bevezetésre kerül egy pályázati rendszer, így a regionális, területi, valamint a helyi szervek vezetőinek kinevezéséhez pályázatot kell kiírni. A törvényjavaslat meghatározza azt, hogy ki pályázhat, milyen módon, ki vehet részt a pályázatban, ki írja ki ezeket a pályázatokat. Mi úgy gondoltuk dr. Gál Zoltán képviselőtársammal, hogy helyes az, ha nemcsak a pályázati rendszer elindulását szabályozza a törvény, hanem tulajdonképpeni lezárását is. Így mi azt javasoltuk, hogy a pályázatot kiíró elöljáró vagy szerv vezetője egy háromtagú bíráló bizottság véleménye után dönthessen a kinevezésről, hiszen ez így valóban a felé a pályázati rendszer felé viszi a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjait is, amely a valós életben egyébként működik.
A felmentési idő a jövőben alkalmazkodni fog a szolgálati viszonyban eltöltött időhöz, és ez lépcsőzetes felmentési idő alkalmazására ad lehetőséget. Nagyon lényeges, hogy amennyiben a felmentés oka a hivatásos szolgálatra való alkalmatlanság, akkor a felmentési idő 30 nap, amennyiben pedig valaki nemzetbiztonsági okokból lesz méltatlan a szolgálatra, akkor felmentési idő nélkül elbocsátható lesz az illető személy. Azt hiszem, képviselőtársaim, egy ilyen szervezetnél, amely hierarchikusan épül fel, ahol nagyon fontos az, hogy a nemzetbiztonsági kritériumoknak az ott dolgozók egy része megfeleljen, az ilyen típusú felmentés kiemelkedő fontosságú.
Azt hiszem, az is a javaslat lényeges momentuma, és szerintem sokan támogatják azt, hogy a vezetői megbízatás visszavonását követően a rendelkezési állományban tölthető időtartam csökken, és ezáltal az ez idő alatt folyósított díjazás is. Én mindenképpen a hatékony állam megteremtése érdekében megalkotott jogszabálynak vagy megalkotott paragrafusnak tekinteném ezt a javaslatot. Megszűnt a központi tiszti cím, ez alkalommal azoknak a státusát is rendezni kell; korábban az előző kormány, mármint a jelenleg ellenzéki képviselők által, akkor kormánypárti képviselők, fideszes, MDF-es képviselők által vezetett kormány idején létrehozott intézményről van szó. Azt hiszem, nagyon helyes, hogy a kormány az ő státusukat rendezi; arról, hogy erre szükség van, nincs szükség, a Házban elég hosszú vita folyt.
Összességében elmondható, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak kedvező változásokat hoz a javaslat, és egyben átláthatóbbá teszi a viszonyokat, egyben lehetőséget biztosít arra, hogy az a fajta civilesítés, amelyre igény van a társadalom részéről, amelyre igény van egyébként az Országgyűlésben ülő képviselők részéről, megvalósulhasson.
Azt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy a hivatásos szolgálati viszony létesítésekor előnyt élveznek azok a jelentkezők, akik katonai vagy rendészeti oktatási intézményekben végeztek, hiszen ahogy említettem, számukra a próbaidő letöltése nem kötelező.
Képviselőtársaim! A T/3090. számú törvényjavaslat része annak a négy törvényjavaslatból álló csomagnak, amely általában rugalmasabb munkaerő-gazdálkodást, egy megfelelő kritériumrendszer alapján történő kiválasztást szabályoz, beleértve a próbaidőt, a felmentési időt. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a plenáris ülésen támogassák ezt a törvényjavaslatot, mert ezáltal is világosabb viszonyokat tudunk teremteni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére.
Nagyon szépen köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés