KATONA KÁLMÁN (MDF): A villamosenergia-törvény 180 paragrafusból áll, a 180 paragrafushoz 230-nál több módosító indítvány érkezett be az én információim szerint. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy törvényre való meg egy kis tartalék van. Ezt úgy szokták megoldani egyébként, hogy visszaveszik a törvényt, átnézik a módosító indítványokat, és a kormány előterjeszt egy most már konszenzusközeli törvényt, hiszen a módosító indítványok - és ezt nagyon fontos hangsúlyoznom - nem jobbról jöttek csak; több mint száz jött balról - most nem a kezem irányát mondom. Tehát a kormánykoalíció részéről is több mint száz módosító jött. Ez azt mutatja, hogy a törvény nincs rendben.

A tárca közömbössége is ezt mutatja egyébként, amikor nem azonosulnak egy üggyel. Ők pontosan jól tudják, hogy ez egy fércmű, idő előtt terjesztették be, koncepció nélkül, és arra szeretném emlékeztetni az öregebb képviselőket, hogy pontosan a villamosenergia-törvény volt az, ami mindig konszenzusosan ment át. Nézzétek meg a korábbi szavazásokat, mindig sikerült megegyezni, mert az a műszaki-gazdasági képviselői kör, aki ezzel foglalkozik, felelősséggel van az ellátás biztonsága iránt, és itt ez forog kockán. Úgyhogy nem tudom, hogy mit lehet tenni, mert nem fordulhatok a miniszter úrhoz, hogy miniszter úr, vond vissza, beszéljétek át újra koalíción belül, mi is szívesen részt veszünk, és lehetne egy olyan törvényt tenni, ahol talán nem is lenne ellenszavazat. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu