SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon izgalmas vezérszónoki kör után vagyunk, megspékelve ezzel az ügyrendi javaslattal, ami bizonyára azt mutatja, hogy az elmúlt napokban nem volt elegendő idejük ellenzéki képviselőtársainknak arra, hogy ezeket a remek módosító javaslatokat elkészítsék, és a következő másfél-két órában fognak ezek beözönleni. Gondolom én, hogy ennek megvan az előkészítésben a magyarázható oka.
Mint ahogy annak is, hogy miért vannak olyan távol egymástól azok az álláspontok, amiket kormánypárti vagy ellenzéki képviselők az ehhez a jogszabályhoz kapcsolódó vitában kifejtenek. S én még csak azt sem igénylem, hogy szakpolitikai vitát folytassunk, habár át-áttéved egy-egy hozzászólás a szakpolitikai mezsgyére, mégis úgy gondolom, hogy néhány dolgot érdemes a magunk számára tisztázni.
Abban a változó világban, ahol Magyarország verseng az európai uniós tagállamok között - de ez a verseny nemcsak az országok között, hanem országon belül is megvan -, nos, ebben a változó, versengő világban azoknak a fogalmaknak, mint a teljesítmény, a teljesítmény felértékelődése, annak az elismerése, a hozzá kapcsolódó javadalmazásoknak vagy éppen feltételeknek a megállapítása nem történhet meg úgy, hogy változatlanul hagyja a közszférát. Ezt a lehetőséget, ezt a fogalmat bizony a közszférában is megfelelő, kiszámítható és átlátható módon érvényesíteni kell.
Szeretném megjegyezni, hogy szóba került a rugalmasság kérdése. A kollégák, akik a foglalkoztatási bizottságban ülnek, biztosan tudják, hogy nehéz az elmúlt évekre visszatekintve egyetlenegy olyan európai uniós ajánlást találni, amelyben a rugalmasság, a rugalmas munkaerőpiac, a foglalkoztatásbeli rugalmasság, a hagyományostól eltérő rugalmasabb munkaformák alkalmazását nemcsak a versenyszférában, hanem általában a munkaerőpiac összegészében fontosnak tartja, hogy mindenhol újra és újra ez az elvárás Magyarország irányába megjelenik. Nemcsak a versenyszférában, hanem általában a munkaerőpiac minden egyes területén, így a közszféra esetében is. Hozzáteszem, ez az egyik feltétele a magyar foglalkoztatás bővülésének.
Azt látjuk, ahol a rugalmas munkaerőpiac, a rugalmas foglalkoztatás feltételei megteremtődnek, ott nagyobb lehetőség van a munkaerőpiacra való belépésre. Hozzáteszem, a kilépésre is, de ez nyilvánvalóan hozzájárul ahhoz, hogy dinamikusabb folyamat menjen végbe a munkaerőpiacon.
Szóba kerültek a hátrányok és az előnyök. Geberle Erzsébet képviselő asszony hosszasan kiemelt ebből már néhány tételt. Én csak annyit mondanék, hogy a teljesítményértékelés rendszeréhez a többletjavadalmazás biztosítása is hozzájárul. Tehát ha minőségben jobb munkát végez a közszférában dolgozó kolléga, akkor ez a javadalmazásában is meg tud jelenni.
Szóba került a főtisztviselői kar. Méltánytalan lenne az ebben a helyzetben lévő kollégák hosszas minősítése. Azt gondolom, hogy annak idején egy politikai döntés eredményeként nagyon sok nagyon felkészült, a magyar köztisztviselői karban nagyon fontos szerepet betöltő kolléga került abba a helyzetbe, hogy ráragadt egyfajta politikai bélyeg. Most méltányos eszközzel kell őket ebből a helyzetből kiszabadítani. Úgy vélem, hogy a jelenlegi javaslat ebben a maga méltányosságával jár el.
Ha megengedik, képviselőtársaim, még néhány elemre rámutatnék. A pályázati kötelezettség nyilvánvalóan hozzájárul az átláthatósághoz. Mindig arról beszélünk, legyen átlátható, hogy egy-egy tisztség, feladatkör, pozíció megszerzése hogyan történik. Azt gondolom, hogy a pályáztatás a nyilvánosságot, az átláthatóságot segíti elő.
Aztán szóba került a szakmai alkalmatlanság, illetve a szakmai alkalmasság kérdése. Ez is olyan fogalom, egy olyan eleme ennek a jogszabálynak, ami szerintem a kiszámíthatósághoz járul hozzá. Ha egy köztisztviselő tudja azt, hogy vele szemben mi az elvárás, akkor nyilvánvalóan az elvárásban megfogalmazott kritériumoknak megfelelően tud saját maga is eljárni a munkája során.
Ha megengedik, a vezetői felelősségről is mondanék egy szót pluszban még, és ezt összekapcsolnám azzal a rendkívül kívánatos elemmel, hogy végre van lehetőség - szinte elvárásként megfogalmazódó lehetőség - arra, hogy az önkormányzati vezetők, akár polgármesterek részt vegyenek ebben a képzésben. Itt a parlamentben is számtalan olyan képviselőtársunk ül, aki polgármesteri tisztséget tölt be. Azt gondolom, ők is örülnek annak, hogy ez az elvárás úgy fogalmazódik meg az ő irányukba, hogy egyben egy lehetőséget is teremt. Nem akarok a képviselőtársamra visszautalni, aki ehhez hozzászólt.
Az utolsó megjegyzésem még ebben a körben, hogy az együttműködés is jelen van ebben a jogszabályban, hiszen amikor projektcsoportokról beszélünk, akkor annak a korábban nehezen vagy nehézkesebben létrejövő tárcaközi együttműködésnek az eszközrendszerét valósítjuk meg, ami lehetővé teszi, hogy a köztisztviselői feladatkörben egy-egy tárcához, egy-egy ágazathoz, minisztériumhoz tartozó köztisztviselők ne egy-egy várként éljék meg az ottani tevékenységüket, hanem egységes kormányzati szerkezetben, egységes kormányzati struktúrában való működésként. Itt nyilvánvalóan van több olyan lépés, ami a változást idézi elő, amely meglévő vélt vagy valós érdekeket sért. Az is a jogalkotó feladata, hogy az a vélt érdeksérelem minél kisebb legyen, hogy minél méltányosabban járjunk el ezekben az ügyekben.
Úgy gondolom, hogy ez a törvényi előterjesztés, ez a jogszabály elindít egy olyan folyamatot, amelynek eredményeként én nem ott látom a folyamat, az út végét, mint amit ellenzéki képviselőtársaim jeleznek, hanem ott, hogy Magyarországon a versenyképesség, a versengő világban való helytállás szerepe felértékelődik, ennek az eszközrendszere megteremtődik. A szocialista frakció részéről ezért a jogszabály elfogadását támogatjuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés