TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Meg lettem szólítva, ezért azt gondolom, mindenképpen szeretnék reagálni. Az egyik az, hogy gondolom, szándékosan félre akarnak érteni az ellenzéki képviselőtársaim. Én azt mondtam, hogy a polgármester úr sajnos nem hívott meg - arra is elmentem volna. Ez nem azt jelenti, hogy csak kampányidőben voltam. Egyébként ha hívtak, én mentem bármelyik településre. Ha ez kampányidőre esett, akkor kampányidőben mentem, és nem kampánybeszédeket mondtam, hanem a valós dolgokat mondtam el. Ezt a kérdést szeretném helyre tenni.

Azt gondolom, talán Farkas Flórián képviselőtársamnak kellene a legjobban emlékeznie arra, hogy azt mondtam akkor is, amit most, pár perccel ezelőtt: komplexitásról beszéltem, amikor államtitkár voltam. Amikor azt mondom, hogy 1,2 milliárd forint ott volt ösztöndíjra, és azt mondom, hogy most, jelen pillanatban az ESZA pénzügyi alapját mondom, amely közcélú és közhasznú munkások és egyéb más foglalkoztatásban megjelent források, a 7 milliárd forintos forrás, és a telepfelszámolás konkrét pénzét összerakjuk, akkor ez több milliárd forintot jelent, képviselőtársam, még akkor is, ha ez önöknek nagyon fáj. De ez tény és így van, hogy a kísérő programokkal együtt jelenti a több milliárd forintot, és ezt mondom továbbra is.

Természetes módon sokkal több kell, többet kell arra finanszíroznunk, hogy a lakhatás kérdését kezeljük, de természetes módon hozzá kell rendelnünk azokat a forrásokat, amelyek a kísérő programokat jelentik ebben a tárgykörben.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu