HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem lesz tíz perc, mert én is, miután az előterjesztés sem hosszú, de tartalmas, hasonlóképpen azt tudom mondani, hogy az előterjesztő szándékaival egyetértünk, és a törvényjavaslat elfogadását támogatjuk.
De azért egy megjegyzést engedjenek meg! A magyar önkormányzati rendszer rendkívül sajátos jelenség az európai uniós gyakorlatot figyelembe véve. Az Európai Unióban vagy Európában két modell létezik. Az egyik lehet, mondjuk, az angol modell, ami egy meglehetősen nagy ország esetében azt jelenti, hogy mindösszesen 400 önkormányzat irányítja és igazgatja a helyi ügyeket, és mindegyik olyan apparátussal rendelkezik, amelyek szakmailag rendkívül felkészültek.
A másik példa, az ellenpélda talán Franciaország lehet, amely lélekszámát tekintve még nagyobb ország. Több mint 30 ezer önkormányzat irányítja a helyi ügyeket, de a 30 ezer önkormányzathoz talán 1500 olyan hivatal tartozik, hiszen koncentrálnak a feladatok megoldására, amelyek biztosítják azt, hogy a szakmai felkészültség mindenhol az optimális vagy ahhoz közeli legyen. A magyar példa ettől teljességgel eltérő. Egy viszonylag kis ország 10 milliós népességgel, 3200 önkormányzattal, és elvileg a törvény alapján minden önkormányzat rendelkezhetne egy saját hivatallal, ami egy ilyen kis ország számára pazarlás, luxus, és nem tudja azokat a szakmai feltételeket biztosítani egyszerűen szakemberek hiányában, ami szükségeltetik.
Ez a módosító javaslat nemcsak a rossz szándék és a rossz gazdálkodás, hanem helyenként a szakmai felkészültség hiányának a káros következményeit is hivatott elkerülni. Ezért, ahogy az előbb mondtam, a konzervatív párt támogatja ezt a javaslatot.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés