ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A felsőoktatási törvény beterjesztett módosításának alapvető célja egy olyan módosítás elfogadása volt, amely néhány kérdésben világosabbá teszi az új felsőoktatási törvényt, elsősorban a minőségbiztosítás, a finanszírozás kérdésében, és néhány olyan részletszabály pontosításában, amelyikről az derült ki az elmúlt több mint egy év folyamán, hogy kisebb korrekciókat igényel.

A vita elején is azt a szándékot jeleztük, hogy egy szakmai kérdésekre koncentráló vitát szeretnénk; egy olyan vitát, amelyben különböző álláspontok ütközhetnek egyes szakmai kérdésekben; egy olyan vitát, amely arra koncentrál, hogy hogyan találhatunk mindannyiunk által ismert és elfogadott problémákra a jelenleginél jobb megoldásokat.

Szeretném megköszönni a parlament mindkét oldalán ülő képviselőknek, hogy ez a várakozásunk teljesült, és persze itt nem az a fontos, hogy a minisztérium várakozása teljesült, azt gondolom, hogy ez az egész felsőoktatás várakozása volt. Azokról a nagyon fontos, lényeges kérdésekről, amelyekről szól ez a törvényjavaslat, valóban érdemi szakmai vita zajlott le, egy olyan vita, amely sok kérdésben közelebb vitt egy konszenzusközeli állapothoz. Nagy örömmel hallottam azt is, hogy itt a részletes vitában például a rektorok megbízási idejének, egész pontosan: megbízhatósági vagy feladatellátási életkorának megemelése kérdésében egy konszenzuskeresés zajlott. Magyarul, abban a kérdésben, hogy a rektoroknak, ha jól teljesítenek, és ha az intézmény érdekét szolgálja a munkájuk, ne kelljen 65 éves korukban a vezetői megbízatásukat visszaadni.

Azt gondolom, hogy itt ma ebben a parlamenti vitában is többfajta olyan megoldás körvonalazódott, amelyben vagy kapcsolódó módosító indítvánnyal, esetleg majd bizottsági módosító indítvánnyal benyújtva közös jó eredményt tudunk elfogadni.

Azt hiszem, hogy néhány olyan kérdésre érdemes kitérni, amely részben itt ma a részletes vitában, részben korábban a vita kapcsán, illetve módosító indítványokban megjelent, és fontos emlékeztetni rájuk, különösen azért, mert úgy érzem, hogy ezekben olyan javaslatok születtek, amelyeket valamilyen módon be lehet majd építeni a törvényjavaslatba.

Az első ezek közül arra vonatkozott, hogy több képviselőtársunk kezdeményezte azt, hogy az állami és a nem állami felsőoktatási intézmények között kerüljünk el minden indokolatlan különbségtételt, akár a hároméves megállapodás megkötésének lehetőségéről van szó, akár arról, amit itt most képviselőtársaink a részletes vitában is mindkét oldalról említettek, hogy legyen világos az az elv, amely szerint a hallgatók után járó finanszírozáshoz minden intézmény egyforma jogon, egyforma lehetőségekkel jut hozzá, vagy éppen az a javaslat, amely arra irányult, hogy a szenátusok esetében vegyük figyelembe azokat a specialitásokat, különlegességeket, amelyek a nem állami intézményeket határozzák meg, és ne kössük gúzsba az intézményeket fölösleges szabályokkal.

(23.20)

Ilyen javaslatok azok az elképzelések, amelyek arra vonatkoztak, hogy hogyan lehet jobb megoldásokat találni a pénzügyi garanciák tekintetében. Itt van olyan típusú megközelítés, van olyan típusú korlát, amelyikhez tartani kell magunkat, mert a képviselőtársaim azt mondják, hogy mi a garancia, mi az, ami biztosítja azt, hogy ezek a hároméves megállapodások megvalósulhatnak, és mi a garancia arra, hogy az a támogatásnövekedés, amelyik a törvényjavaslatban a felsőoktatás egészére vonatkozik, ez megvalósulhat.

Én azt gondolom, hogy éppen az, hogy reális, kiszámítható, világos pályát teremtettünk e mögé a költségvetési finanszírozás mögé, ezt a képviselőtársaim is ismerik, és ez a fajta finanszírozási pálya egy szinten tartást, egy óvatos reálérték-növekedést tartalmaz az állami finanszírozás oldalán. Az egy más kérdés, hogy abban van köztünk vita továbbra is, hogy szükség van-e arra a bevételre, amit a képzési hozzájárulás jelent az intézmények számára - szerintünk szükség van erre is a minőségi fejlesztéshez. De most ezt a törvényjavaslat erről nem szól, és hál' istennek a vitát sem vitte el ez a nem mindig termékeny megközelítés és nem mindig termékeny vita.

Vannak olyan ügyek, ahol talán indokolatlanok a félelmek, ide tartozik a gyakorlóiskolák kérdése, hiszen a gyakorlóiskolák esetében teljesen helyénvaló az, hogy aki a szolgáltatást megrendeli, az viselje a költségeket is. Magyarán szólva, hogyha a költségeket az állam fedezi kiegészítő normatívával, többletnormatíva vállalásával, akkor valamifajta korlát legyen abban, hogy mihez, hova, kinek adja oda ezt a fajta támogatást.

Én azt gondolom, hogy ott az egy indokolt megközelítés, amelyik azt mondja, hogy az oktatásért felelős miniszternek van abban feladata, hogy ennek a kiegészítő támogatásnak a mértékét meghatározza, különösen akkor, amikor mindannyiunk számára ismert az, hogy a bolognai reform következtében és az oktatási pálya, sajnos, csökkenő, remélem, csak rövid távon csökkenő felvevőképessége miatt bizony a tanárképzésbe kevesebb diákot célszerű beengedni a következő években, mint ahányan ma a tanárképzésben részt vesznek.

Végül hadd szóljak arról, hogy hogyan függnek össze - hiszen ez egy fontos vitakérdése volt ennek a részletes vitának is - a különböző intézkedések. Azt mondja a képviselő asszony, hogy nem lehet, hogy csak a piac irányítsa a felsőoktatásban akár a hallgatóknak a mozgását, akár a pénzügyi folyamatokat, és ebben egyetértünk. Hozzáteszem: az sem feltétlenül helyes, hogy kizárólag csak a hallgatók választása hozza meg ezeket a döntéseket.

Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a hallgatók választásának jóval nagyobb lehetőséget kell adni, mint ma, hiszen hogyha azonos képzést hirdet meg két intézmény, azonos alapszakot mondjuk, akkor számunkra az a természetes, hogy a hallgató válassza meg azt, hogy melyik intézményben veszi igénybe ezt a szolgáltatást, és a hallgató bizony vigye magával azt a forrást, azt a pénzt, ami ehhez a képzéshez szükséges.

Természetesen azok a szempontok felvethetőek, amelyeket képviselőtársaim is felvetettek. Egyrészt az államnak van felelőssége a képzési arányok tekintetében, abban, hogy műszaki területen vagy bölcsészettudományi területen van-e szükség több hallgatóra. Ebben az államnak kell szerepet vállalnia, ezt teszi meg az állami keretszámok megállapításával és adott esetben megváltoztatásával.

Mint ahogy abban is igaza van Pósán képviselő úrnak, hogy nagyon sok olyan kis szak van, amelyek nem biztos, hogy eltartják magukat a hallgatók jelentkezése alapján, de ezek a szakok előnyösebb helyzetbe kerülnek a jelenleginél. Hiszen valóban az a helyzet, ahogy most Pósán képviselő úr mondja, hogy ma ugyan van számukra külön támogatás, de ez a támogatás egy pályázati alapon zajló támogatás, miközben a hároméves megállapodás lehetővé teszi azt, hogy ha az állam megrendeli egy intézménytől azt, sokfajta szempontja lehet, olyanok, amelyeket a képviselő úr említ, például diplomáciai, külpolitikai vagy külgazdasági típusú célok, akkor tehát, ha az állam rendel ilyen típusú képzést, ilyen típusú munkát, akkor bizony biztosít hozzá forrásokat is, mégpedig kiszámítható módon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy a kormány minden olyan módosító javaslatot támogatni fog, amelyik egy minőségközpontú felsőoktatást, egy kiszámítható finanszírozási rendszert és a szabályok egyértelműbbé tételét támogatja, teszi lehetővé. Úgy látjuk, hogy mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon, mind a bizottsági módosítók között vannak, lehetnek olyan javaslatok, amelyek ebbe a körbe tartoznak.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu