BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakoznék Pósán László képviselőtársam véleményéhez. Van egy másik módosító javaslat is, amely 149. ajánlási sorszámon Varga Mihály képviselőtársunk módosító javaslata, amelyben szintén felsorolásra kerülnek azok a regionális vízművállalatok, amelyek többségi állami tulajdonban történő megtartását irányozza elő a képviselő úr.
Ha képviselőtársaim nézik az önkormányzatok döntéseit, az önkormányzatok vezetőinek szándékait, akkor jól látható, hogy valamennyi önkormányzat, amely stratégiai módon gondolkodik, és nem rövid távú politikai érdekeket, hanem az önkormányzat által irányított települések hosszú távú érdekeit veszik figyelembe, ott mindenhol a már részben privatizálásra került víziközmű-vállalatokban vagy vízszolgáltató társaságokban az önkormányzatok igyekeznek visszavásárolni a saját tulajdonrészüket. Pontosan azért, mert ezáltal az önkormányzatok számára hosszú távú, biztos bevételi forrásra tesznek szert.
A regionális vízművállalatoknak értelemszerűen sokkal több településen van ellátási és szolgáltatási kötelezettségük, sokkal nagyobb és tőkeerősebb cégekről van szó. Azt gondolom, hogy ezek a vállalatok mindenképpen megtartandók hosszú távon állami tulajdonban. A képviselő úr már elmondta, én csak megerősíteni tudom: a vízszolgáltatás biztonsága, az ivóvíz minőségének garantálása, azt gondolom, Magyarország valamennyi polgárának egyértelmű és fontos érdeke. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés