BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Gyakran beszéltünk már a különböző foglalkoztatási formákról, ezen belül is a részmunkaidős, illetve a távmunka-foglalkoztatás lehetőségeiről. De nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy milyen nagy szükség lenne ennek a két foglalkoztatási formának az elterjesztésére, hiszen nagyon jól tudjuk azt, hogy ma Magyarországon a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma és aránya csak egytizede az európai uniós átlagnak.

Azt is tudjuk, hogy ennek számos oka van. Oka elsősorban az, hogy sem a munkavállaló, sem a munkáltató nem érdekelt abban, hogy részmunkaidőben dolgozzon, illetve dolgoztasson. Fontos lenne egy olyan, konszenzuson alapuló program kidolgozása, amely ösztönözné a munkáltatókat arra, hogy részmunkaidőben foglalkoztassanak olyan szülőket elsősorban, akik kisgyermeket nevelnek, hiszen ők azok, akik leginkább érdekeltek ebben a foglalkoztatási munkában.

Távmunkában is számos olyan feladat, olyan munka van, amelyet ma már otthon el lehet végezni. Csak hogy néhányat megemlítsek: ilyen például a könyvelés, az adatfeldolgozás, a tervezői munka vagy a fordítás. Ezenkívül még nagyon sokféle feladat elvégezhető ma már otthon számítógép segítségével. Ennek ellenére ma Magyarországon a távmunkában foglalkoztatottak száma elenyésző.

Nagyon fontos lenne, hogy a kormánypárti képviselők támogassák ezt az országgyűlési határozati javaslatot, hogy olyan programot dolgozzon ki a kormány, amely lehetővé teszi ennek a két foglalkoztatási formának az elterjesztését.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu