DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársam erdőgazdaságokat érintő hozzászólása kapcsán a következőt szeretném elmondani. Egyetértek vele, ami az állami tulajdonú erdőgazdálkodás minősítését illeti, de nem értek egyet azzal, mert egyáltalán nem ez olvasható ki a törvényjavaslatból. Az állami tulajdonú erdőgazdaságok állami tulajdonban maradnak, sőt azzal a módosító javaslattal, amelyet már Herbály képviselőtársam is említett, egy közös vagyonkezelés alá kerülnek az állami tulajdonú mezőgazdasági szervezetek.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy azért ne általánosítsunk a magán-erdőtulajdonosok vonatkozásában sem a szabadrablás ügyében, mert van, akire igaz, van, akire nem. Én tudok önnek mutatni magántulajdonú erdőgazdálkodóknak olyan erdei taniskoláját, erdei bemutatóját, ami, azt hiszem, példaértékű lehet mások számára is.

Azzal pedig végképp nem értek egyet, hogy a zöldáram-előállítás egyet jelent az erdők tarolásával. Azért nem lehet ezt így állítani, mert a fenntartható erdőgazdálkodás tekintetében ma a hatóságok igenis engedélyezik a kivágást, a telepítést, annak idejét, korát és minden más részét. Abban egyetértek, hogy vannak ilyen jelenségek, lehet ezzel találkozni, de az általánosítás ebben az esetben félrevihet bennünket, az ésszerű vagyongazdálkodás útjáról letéríthet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu