DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Pangloss mester tanaival kell kezdenem, hogy itt az elhangzottak alapján ez a világok legjobbika, úgyhogy a rendelkezésemre álló öt percben meg sem próbálom javítani a kormány ezek szerint teljesen tökéletes és a hajnali órákban is kifogástalanul működő munkáját.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy a villamosenergia-törvénynek a részletes vitájáról van szó, mégis engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy egy 180 szakaszos törvényhez 253 módosító érkezett be, több törvényhelyet érintve úgy, hogy a törvénytervezetben nincs szó a magyar villamosenergia-piacot jelentő, mintegy 80 százalékát lefedő, hosszú távú megállapodásokról, és nincs szó az előző napirendi pont keretében tárgyalt MVM-privatizáció kérdéséről.
Úgy gondolom, hogy az egyébként vitatható, bizonyára a mi hibánkból is vitatható színvonalú magyar törvényhozás kofidikációs munkájának ez a törvénytervezet az egyik mélypontja. Tehát nagyon nehéz erről részleteiben beszélni, és nagyon nehéz öt percben annak a közel száz módosítónak a lényegét előadni, még kevésbé megvitatni.
Ha mégis a tisztelt képviselőtársaim figyelmét kellene felhívnom, és a támogatásukat kérni, akkor engedjék meg, hogy három vagy négy módosítóra hívjam fel a figyelmüket.
Az egyik a 85. pont, ahol Kovács Tibor képviselő úrral és több ellenzéki képviselőtársammal azonos szövegben javasoljuk, hogy a lakossági fogyasztók, valamint a kisfeszültségen vételezőknél a háromszor 80 ampernél nem nagyobb csatlakozási felhasználók, nem lakossági fogyasztók legyenek jogosultak egyetemes szolgáltatás keretében villamos energiát vásárolni. Ez a mintegy ötmillió magyar kisfogyasztó érdekeit érinti. Tehát a dolog, bármennyire is szakmainak tűnik, egy széles társadalmi réteget érint.
Hasonló a 86. pont, ahol Balla György képviselőtársammal kezdeményeztük, hogy az egyetemes szolgáltatás keretében villamos energiát vásárolni jogosultak körét a törvényhozó egészítse ki a lakossági fogyasztók, valamint a kisfeszültségen vételezők mellett a közintézményekkel. Úgy gondoljuk, a magyarországi iskolák, óvodák, kórházak mindenképpen megérdemlik az egyetemes szolgáltatás adta biztonságot. Megint csak gyakorlatilag több millió embert, gyakorlatilag az egész társadalmat érinti.
A 157. pontban ugyancsak több képviselőtársammal együtt javasoljuk, hogy azok az 50 megawattnál nagyobb kapacitású erőművi blokkok, amelyek 2006. december 31. napja előtt az általuk termelt villamos energia többségét közüzem céljára értékesítették, legyenek kötelesek az általuk termelt villamos energiát a tervezett törvény hatálybalépését követően jogszabályban meghatározott feltételekkel aukción vagy szervezett villamosenergia-piacon értékesíteni. Magyarán, lévén, hogy a két fogalom egymást váltja, ne legyen kiesés, és ezek az erőművek - nagyon leegyszerűsítem - ne exportálják a Magyarországon is nélkülözhetetlen energiát.
Nem akarok a türelmükkel visszaélni, közel nyolcvan módosítót jegyeztem egyedül vagy képviselőtársaimmal. Ha a részletes vitában külön ki kell emelni, hiszen ez a vita célja, akkor ezeket tenném.
Egyébként pedig megismétlem, amivel kezdtem: ez a törvénytervezet nem éri el a törvényhozás általános vitájára való alkalmasságot, ennek már hangot adtunk. Én tisztelettel javaslom és kérem ismételten, hogy nemcsak azért, ami benne van, hanem ami nincs benne, a tárca vonja vissza, és az energiakoncepció nyilvánosságra hozása után (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a korábbiakhoz hasonlóan igyekezzen egy konszenzusos, mindenki számára mind szakmailag, mind gazdaságpolitikailag elfogadható villamosenergia-törvénytervezetet előterjeszteni.
Köszönöm a türelmét, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés