DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Június 5-én az Alkotmánybíróság nagy jelentőségű döntést hozott. Mind tartalmi, mind eljárási szempontból figyelemre méltó a döntés. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottságnak a vizitdíjra, a kórházi napidíjra, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. A testület szerint mind a három kérdés népszavazásra bocsátható.
Az Alkotmánybíróság határozatai az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasították, és előírták, hogy az alkotmánynak és a törvényeknek megfelelő kérdéseket tartalmazó aláírásgyűjtő íveket az Országos Választási Bizottság hitelesítse. Az Alkotmánybíróság felhívta a figyelmet arra, hogy határozatai mindenkire kötelezők, az Országos Választási Bizottságot nemcsak a határozatok rendelkező része, hanem azok indoklásai is kötik. Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke a döntést követően kifejtette, jelentős eleme a döntésnek, hogy az indoklásba belevette az Alkotmánybíróság, hogy a testület döntése mindenkire kötelező, akármilyen hatáskörben hoz döntést, vagyis az Alkotmánybíróság előírta, hogy az OVB hitelesítse az aláírásgyűjtő íveket.
Paczolai Péter, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke hangsúlyozta, az Ab ezen döntése mindenkire nézve kötelező, az új eljárásra utasító határozat nemcsak a megismételt eljárást rendeli el, hanem az OVB-nek az Alkotmánybíróság indoklásának keretei között kell döntést hoznia. Ezt a testület külön hangsúlyozta döntésének indoklásában. Az Országos Választási Bizottságnak tehát hitelesítenie kell az aláírásgyűjtő ívek mintapéldányát, új érvvel nem utasíthatják el azt.
Ezek után Halmai Gábor, az Országos Választási Bizottság elnökhelyettese a következőt nyilatkozta: az Országos Választási Bizottságot nem kötelezheti egy bizonyos döntés meghozatalára az Alkotmánybíróság sem. Az Ab hiába mond ilyeneket, nem kötelezheti a kérdőívek hitelesítésére a bizottságot. Halmai Gábor szerint az alkotmánybírósági döntésnek ez a kitétele egy alkotmányos intézmény önállóságának, függetlenségének, szuverenitásának a kétségbe vonását jelenti.
Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke tegnap este a Magyar Televízióban a következőt nyilatkozta: az Alkotmánybíróság előírta, hogy hitelesíteni kell a rendelkező részben és az indoklásban kifejtettek szerint a népszavazást. Az Alkotmánybíróság is ugyanazon eljárási szabályok alapján hozza meg a döntését, mint az OVB, annyi a különbség, hogy az Alkotmánybíróság döntése kötelező az OVB-re, az OVB döntése nem kötelező az Alkotmánybíróságra - jelentette ki Bihari Mihály. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény értelmében az Ab döntése mindenkire kötelező, hangsúlyozta most már sokadszorra Bihari Mihály, és azt is közölte, hogy az OVB-t köti az indoklásban kifejtett érvelés, és a kérdést hitelesítenie kell.
Tisztelt Ház! Az Országos Választási Bizottság mai ülésén nem hitelesítette a népszavazási kérdéseket, majd június 25-én fog dönteni az ügyben, de az előzetes vitában többen úgy érveltek, hogy az előrevetíti az ismételt elutasítását a népszavazási kérdőív hitelesítésének.
Tisztelt Ház! A jelenlegi eljárási gyakorlatban rendszeressé vált tehát a népszavazási kérdések elbírálása során, hogy az OVB a törvényi szabályok által biztosított eljárási jogosítványait nem rendeltetésszerűen gyakorolja, a népszavazási kezdeményezés hitelesítésére irányuló eljárást nem a jogintézmény eredeti céljának megfelelően folytatja le, és ezzel joggal való visszaélést valósított meg. A javaslatunk célja az, hogy az OVB számára a népszavazási kérdés teljes körű, valamennyi jogszabályi feltételre kiterjedő vizsgálatát kötelezővé tegye, és előírja, hogy a hitelesítés elutasítása esetén ennek valamennyi indokát meg kell jelölnie a határozatban.
A javaslat másik, szintén a népszavazáshoz való jog gyakorlásának lehető legteljesebb mértékű garantálását elősegítő és az eljárást gyorsítani szolgáló eleme, hogy az OVB megismételt eljárása eredményeképpen meghozott határozatát az Alkotmánybíróság jogorvoslati kérelem alapján maga is megváltoztathassa, így nincs szükség az OVB újabb eljárására, és a hitelesítési eljárás belátható időn belül lezárható.
Kérem, tisztelt Országgyűlés, hogy szíveskedjenek tárgysorozatba venni ezt a nagyon fontos javaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés