DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretném leszögezni, hogy a törvényjavaslat benyújtott formájában sem kívánta lehetővé tenni, hogy akkreditáció nélkül tankönyvek tankönyvvé nyilváníttassanak, és a tankönyvlistára fölkerüljenek. Abban azonban ellenzéki képviselőtársaimnak - megjegyzem, kormánypártiaknak is - igazuk volt, hogy a szöveg, ha valaki nagyon akarja, és nem olvassa össze más törvényekkel, amelyek erről rendelkeznek, akár így is érthető. Úgy gondoltuk, hogy teljesen fölösleges félreérthető szövegeket bent hagyni a törvényben, ezért tehát ennek a pontosítására készek vagyunk.
Ami Almássy képviselő úr másik indítványát, illetőleg az általa támogatott másik indítványt illeti: ezzel két probléma van, mármint azzal, hogy mi az, ami tankönyvvé nyilvánítható. Az egyik, hogy szerepel az, hogy valamelyik jóváhagyott kerettantervnek megfelel. A helyzet sajnos az, hogy jelen pillanatban egyáltalán nem kötelező a kerettanterveket alkalmazni, ennek következtében nem követelhető meg egy tankönyvtől, hogy valamelyik jóváhagyott kerettantervnek megfeleljen.
A másik probléma magával az indítvánnyal van, jelesül azzal, hogy ha egy ilyen passzust beemelünk a törvénybe, azzal megnyílik egy olyan jogvita, hogy mindent, ami nem sérti az alkotmányban lefektetett elveket, a Nemzeti alaptantervnek megfelel, és csak tudományosan igazolt tényeket tartalmaz, tankönyvvé kellene nyilvánítani. Márpedig nem feltétlenül kell minden ilyet tankönyvvé nyilvánítani. Ez a jogvita, ha ez a törvényi hely hatályba lépne, minden bizonnyal megnyílna minden egyes elutasított tankönyv esetében. Arról már nem is beszélve, hogy a csak tudományosan igazolt tényeket tartalmazó könyv elég nehezen értelmezhető például egy irodalomtankönyv esetében, úgyhogy ezt sem igazán gondolnám, hogy helyes volna fölvenni a tankönyvvé nyilvánítás kritériumai közé.
Én azt gondolom, az az eljárás, amelyik szakmai bírálatnak veti alá a tankönyvet, és ennek alapján dönt arról, hogy akkreditálja vagy nem, megfelelő, és nem szükséges a törvényben további kitételekkel ezt dúsítani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés