DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a szocialista képviselőcsoport nevében szólok. Magam is szembesültem, nos, nem a tragédiával, de egy olyan folyamattal, ami, azt hiszem, elég kínossá teszi ezt a dolgot, hiszen az, amit a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma kezdeményezett, illetőleg a bizottsága, alapvetően nem az összefogásról szólt, hanem az összetartozásról. Azt hiszem, ebben óriási különbség van. A konkrét szöveg az összefogás helyett az összetartozásról beszélt.
A másik, ami nem elegáns, képviselő úr, hogy akkor, amikor ötpárti kezdeményezésként indul el valami, azt két ellenzéki párt nyújtja be. Ráadásul egy olyan dokumentum alapján, aminek még a végső jóváhagyása nem történt meg, hiszen szeptember 14-én kerül sorra az a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, ami ezt jóváhagyná, vagy reményeim szerint jóvá is fogja hagyni. Ez igazán akkor lett volna elegáns, ha azt a jóváhagyást követően együtt, az öt parlamenti frakció fordul a parlamenthez azzal, hogy hagyja jóvá ennek az összetartozás napjának a megünneplését.
Számomra ez egy tipikus példája annak, amikor egy nem elegáns magatartással tönkre lehet tenni egy ügyet, képviselő úr, pontosan azzal, hogy legalább engem, aki egyébként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát üzemeltetem, megkereshettek volna ezzel. Lehet, hogy pontosan abban bízva, hogy ne legyen ez sikeres, és a pártpolitikai csatározások mezejére lépjünk vele, ezért történt az, hogy önök ezt külön kezdeményezték.
Arra kérem a tisztelt parlamentet: fontolja meg azt, hogy lehet nemzeti összetartozás napjáról beszélni, nem biztos, június 4-ének kell lenni, lehet, hogy valamikor máskor, de ez legyen ötpárti! Nem elegáns, ha ezt csak egy vagy két párt kezdeményezi.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés