ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Egy-két dolgot államtitkár úrral időközben tisztáztunk. Én sem értem úgy általánosságban, mert az az erdőtulajdonos, akinek van három-négy gyermeke, és esetleg van egy kérés valamelyik iskolától, hogy erdei iskolát szeretne, az egészen biztos, hogy meg is fogja engedni. Én nem ezekről beszélek. És nem arról beszélek, hogy 2003-2004-ben nekünk is kezdeményezni kellett a totális tarvágással szembeni fellépést ott, ahol ugyan voltak engedélyek, csak azok megkerült engedélyek voltak, képviselőtársaim. Én erre próbáltam felhívni a figyelmet. És főleg az őshonos területeken zajlottak ezek a tevékenységek, amiknek nagy a fűtőértékük, mert azt érdemes kivágni, még akkor is érdemes kivágni, ha egészséges a fa, meg százötven éves, mert annak nagy a fűtőértéke.

Én ezekről beszélek és erre próbáltam a figyelmet felhívni. Államtitkár úrral időközben egy-két dolgot tisztáztunk, ő megértette az én kérésem, én pedig megértettem azt, amit az államtitkár úr mondott.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu