LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon is megértem a két nagyobb ellenzéki párt nehézségeit. Hiszen akárhogy nézzük, ez az egyéves születésnap az ő stratégiájukban is változást kell hogy jelentsen. Hívjuk akárhogy az előrehozott választás kizsarolására történő kísérleteket, ez a kvázi puccskísérlet, majdnem puccskísérlet megbukott. És mivel valószínűleg nem lehet a Fidesz-frakciót négy évig politikai vesztegzár alatt tartani a büfé amúgy nem kellemetlen körülményei között, valahogy stratégiát kell változtatniuk. Ilyenkor az ember arra törekszik, hogy legalább a retorikája, kormányszidó retorikája legyen folytonos; olyannyira folytonos, hogy önök lassan kiírhatnák székházaik falára az anarchistacsúfoló amerikai graffitit: le a kormánnyal, le a miniszterelnökkel, le a gravitációval, le a lifttel! (Derültség a kormánypárti oldalon.) Igen, mindennel le!

Azt is tudom, hogy az is okozhat nehézségeket, hogy ha minden ennyire rossz, mint önök elmondják, és tudom fokozni a bajok, a nehézségek felsorolását a költségvetési hiánytól kezdve sok mindenig, akkor hogy van az, hogy az ezek megoldására irányuló bármilyen változáskísérlet önök számára elfogadhatatlan? Ez érvelési nehézség, nem lehet könnyű áthidalni.

Talán ezért is hallottam megdöbbenéssel a hét végén az egészségügyi bizottság egyik fideszes tagjának nyilatkozatát. A mondatot szeretném szó szerint idézni; ötször elolvastam, nem hittem a szememnek. A kolléganő azt mondja, hogy: "Az egészségügy eddigi viszonyai korábban jól működő, mindenki számára hozzáférhető rendszert jelentenek." Puff neki! Erről eddig nem volt szó. Hát mozgó célpontról már hallottam, de mozgó kiindulópontról még nem, itt pedig a Fidesz esetében erre történt kísérlet. Eddig azt hittem, hogy azt a dalt, hogy "a múltat végképp eltörölni" nem a jobboldalon éneklik nagy előszeretettel. Most ezek szerint mégis kísérlet történik a múlt összes tapasztalatának eltörlésére és negligálására. Szimbolikusnak tekintem a mondatot, ezért vesztegetek rá időt és szót.

Hát komolyan tetszenek gondolni, hogy a magyar egészségügy rendszere, ha ez ronda, csúnya, elvetemült kormány nem nyúl hozzá, akkor jól működő és igazságosan hozzáférhető rendszer volt? Hogy rendben van, hogy Szabolcsban kevesebbet vehetnek ki a közös kasszából, mint a Rózsadombon, pedig a megbetegedési kockázat éppen fordított arányú? És ezek szerint rendben van, hogy akár nyolc-tíz év különbség van az életkori esélyek tekintetében aszerint, hogy hol születtél és hova születtél, milyen családba születtél? És ezek szerint rendben, rendben volt a CT helyett vaságy magyar egészségügyi modellje, ami azt jelentette, hogy az európai arányokhoz képest többet fordítottunk a saját pénzünkből a kórházvolumen fenntartására, mint korszerű műszerekre, mint megelőzésre, mint háziorvosi vagy járóbeteg-ellátásra? És ezek szerint rendben volt a málló vakolatú kórház, és rendben volt a gyógyszergyártók egyoldalú, folyamatos nyomáskísérlete?

Igen, azt hiszem, ez a vitánk lényege, és nem csak az egészségügyben: maradjon-e minden régiben, vagy van-e szükség és lehetőség a változásra? Mert ha igen, és szerintem igen, igen, igen - nem csak azért, mert az MSZP kampánydala szólt így -, ha tehát van igen, szükség van a változásra, akkor már tudunk értelmes vitát folytatni; akár arról is, amit önök elmondtak, mert akkor már van helye a morális vitának és a politikai vitának is. A morális vitának arról, hogy ki a felelős azért, hogy ennyi változás torlódott össze, és vállaljuk benne a magunk felelősségét, és akkor van értelme a politikai vitának arról, hogy milyen más útjai vannak a megoldásnak, mert biztosan vannak. Lehet, hogy vannak jobb utak és jobb eszközök, de akkor, ha lehet, erről beszéljünk.

Az már más kérdés, hogy az nem jó szereposztás, hogy az egyik oldal csak a megoldásokban lát problémát, de minden megoldásban, míg a másik oldal, a mienk, a problémákra keresi a megoldást. Pedig lehetne önöknek javaslata. Frakcióvezető úr írt egy igen érdekes vitairatot; nem az én felfogásomat követi, de kétszázszor több gondolat van benne, mint a pártelnöke eddigi ezer beszédében. Beszéljünk akkor arról, ön hogy képzeli el a kiadáscsökkentést, ön hogy képzeli el azt a mondatot, amit egyébként aláírok, hogy a változtatás lemondást, megértést és szolidaritást követel a társadalomtól. Mi is így gondoljuk. Akkor beszéljünk erről! Tudom persze, a politika (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) olyan, mint az ablakmosás, hogy az ember mindig a másik oldalon véli látni a piszkot, de ha mindnyájan az ablaküveg...

Forrás: parlament.hu