NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnök asszony úgy fogalmazott, hogy a nemzeti összetartozás és a nemzeti összefogás között nagy különbség van. Akkor, elnök asszony, én itt a Fidesz nevében szeretném felajánlani, hogy legyen a nemzeti összetartozás kifejezés helyett a nemzeti összefogás kifejezés (Taps a Fidesz soraiból.) ennek a napnak a megjelölésére. Úgy vélem, hogy én nem látom ezt a lényegi különbséget a két kifejezés között. Egy fokkal jobbnak tartom az összetartozás megfogalmazást.

Az elnök asszony úgy fogalmazott, hogy nem elegáns - kétségtelenül. Sajnos nem elegáns. Való igaz, hogy a magyar politika mostanában nem elegáns. Felhívhattam volna önt, elnök asszony, igaza van. Ugyanakkor úgy látom, hogy Eörsi Mátyás itt eléggé egyértelműen demonstrálta a hozzászólásával, amikor velejéig hazugnak nevezte a javaslatot, hogy milyen esélye van annak, hogy egy ilyen kérdésben ötpárti javaslatot tegyünk ma le a magyar parlamentben (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) az asztalra. Szeretnék kérni önöktől, kormánypárti képviselőtársaimtól, amit az elnök asszony részben jogosan rajtam kért számon: egy kis eleganciát ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu