TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A regionális vízművállalatokkal kapcsolatos felvetésekre szeretnék reagálni, nem vitatva azt, hogy ezek a hozzászólások jó szándékból fakadnak, de azt gondolom, hogy téves helyzetértékelésből.

Hadd kezdjem azzal, hogy jelenleg is egyértelmű a törvényi szabályozás, a vízgazdálkodásról szóló törvény kellő mértékben szabályozza nem ennek az öt cégnek, hanem a több mint négyszáz Magyarországon működő víziközmű-szolgáltatónak a feladatait, lehetőségeit, kötelezettségeit. Az önkormányzati törvény szabályozza azt, hogy az ivóvíz-, illetve csatornaszolgáltatás biztosítása a helyi önkormányzat feladata. Az önkormányzat az ország túlnyomó többségében, túlnyomó részében az árhatóság. Van sok olyan település, ez azonban a 10 millió fogyasztóból mindössze 1 milliót érint, ahol állami tulajdonú cég szolgáltat, a 9 millió polgár számára önkormányzati tulajdonú vagy magántulajdonú víziközmű-társaságok szolgáltatnak ivóvizet, illetve végzik a csatornaszolgáltatást. Messze nem arról van tehát szó, hogy valami olyan dolog történne akkor, ha az állami tulajdon ezekben a cégekben csökken, esetleg megszűnik, ami új helyzetet teremtene a magyarországi víziközmű-szolgáltatásban.

A vízbázisok kérdéskörét Ékes képviselő úr érintette. Jelenleg e cégeknek a KVI-vel kötött vagyonkezelési szerződés alapján van lehetőségük az üzemelő vízbázisokat használni, és semmi köze nincs sem ezeknek a cégeknek, sem a többi cégnek a távlati ivóvízbázisokhoz.

Természetesen nem jelenti azt a mellékletben való nem szerepeltetése ezeknek a cégeknek, hogy privatizációra sor kellene hogy kerüljön. Érdemes megfontolni azt a lehetőséget is, tekintettel arra, hogy az összes többi önkormányzat, ahol nem regionális szolgáltató van, vagyonhoz jutott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatban, hogy ezek az önkormányzatok, amelyek területén ezek a cégek szolgáltatnak, jussanak valamilyen mértékben ezeknek a cégeknek a részvényeihez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), összhangban az ellátási felelősséggel, és kiegyensúlyozva azt a méltánytalanságot, ami sok évvel ezelőtt történt, nevezetesen, hogy ők nem kaptak semmit.

Köszönöm, elnök úr. Bocsánat a túllépésért.

Forrás: parlament.hu