ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Elfogadott napirendünk szerint most soron következne az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatok azonban az első helyen kijelölt költségvetési bizottság állásfoglalása szerint nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek, így ezekre nem nyílhat meg a részletes vita. Erre figyelemmel a napirendi pont tárgyalását be is zárom. Határozathozatalra a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Püski András képviselő úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót öt percben. (Püski András nincs az ülésteremben. - Ékes József jelentkezik.) Ügyrendi a napirend utánihoz? (Ékes József: Nem a napirend utánihoz, hanem közben nyomtam meg a gombot, amikor az elnök úr beszélt.)

Egy pillanat. A jegyző urakkal konzultálok ez ügyben. (Rövid egyeztetés.) Konzultálva a jegyző urakkal, mivel még az előző napirendhez kívánt volna ügyrendi indítványt tenni Ékes József képviselő úr, parancsoljon, öné a szó. Ügyrendi javaslatát, kérem, tegye meg!

Forrás: parlament.hu