TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden tudok reagálni a vitában elhangzottakra, tekintettel arra, amire a vita megkezdésekor is felhívtam a figyelmet, hogy a mostani törvényjavaslatnak van előzménye, és ez a döntés nem a levegőben lógó, önálló döntés, hanem korábban meghozott döntések következménye.
Az Országgyűlés döntött már a tarifastruktúra, illetve a kedvezményrendszer átalakításáról, ennek folyománya, következménye a fogyasztói árkiegészítés rendszerének átalakítása; mint ahogy az Országgyűlés a költségvetési törvényjavaslat elfogadásával döntött arról a költségvetési előirányzatról is, arról a 120 milliárd forintról, amelyet képviselő asszony említett, amely a fogyasztói árkiegészítés fedezeteként szolgál.
Mindebből tehát az következik, hogy a kormány kizárólag olyan módosító javaslatokat vagy módosító javaslatot fog tudni támogatni, amely a fogyasztói árkiegészítés rendszerének olyan módosítására tesz javaslatot az előterjesztéshez képest, amely nem eredményezi a költségvetési előirányzat túllépését. Annyiban hadd korrigáljam a mostani vitában elhangzottakat, hogy ehhez az előirányzathoz képest természetesen semmilyen megtakarítási szándék, pláne kötelezettség nincsen. Az Országgyűlés ezt az előirányzatot hagyta jóvá, ennek kell a hatályos költségvetési törvény szerint teljesülnie, sem többnek, sem kevesebbnek. A kormány tehát az ilyen tartalmú módosító javaslatok támogatásáról tud csak pozitívan állást foglalni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés