DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két konkrét dologra hadd utaljak! Ami azt illeti, hogy Magyarországnak ne lenne a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban politikája, ez egy olyan állítás, amelyről Németh Zsolt képviselő úr is tudja, hogy nem igaz. Ha van olyan európai állam - itt a térségünkben különösen -, amelynek elsődleges nemzeti érdeke, hogy a Nyugat-Balkánon a demokratizálódás és a stabilizáció folyamata előrehaladjon, ez Magyarország.
Egyetlenegy alkalmat sem a magyar kormány, sem egyetlen parlamenti szereplő - beleértem ebbe természetesen az ellenzéket is, Németh Zsolt képviselő urat is, de magunkat is - el nem mulasztunk, hogy diplomáciai kapcsolatokban, de civil kapcsolatokban is, önkormányzati kapcsolatokban, gazdasági kapcsolatokban ne erősítsük azokat a határon átnyúló együttműködéseket és a Nyugat-Balkán országai számára a stabilitás által biztosított európai perspektívát, ami egyedül biztosítéka lehet ebben a régióban a fejlődésnek.
Mert természetesen ismert az a magyar diplomáciai álláspont is, hogy Koszovó kérdésében elsődleges érdekünk, hogy olyan megoldás szülessen - és ez közismert, akárhol olvasható, képviselő úr; mondjuk, a Külügyminisztérium honlapján, hogy közelebbi forrást jelöljek meg -, hogy a nemzeti kisebbségek Koszovóban rendelkezzenek azokkal a jogokkal, amelyek számukra a biztonságot hosszú távon garantálják. Alapvető érdekünk, hogy olyan megoldás szülessen az ENSZ határozata alapján, amely a nemzetközi garanciákat biztosítja, de egyben a régióban nemcsak Koszovó, nemcsak Szerbia, hanem minden jelen lévő ország és nép számára biztosítja a megbékélés és a tartós fejlődés lehetőségét. Ezek olyan nyilvánvaló magyar nemzeti érdekek és prioritások, amelyekben, azt gondolom egyébként, még ráadásul nemzeti konszenzus is van.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés