DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány egyéves működésének, tevékenységének értékelésekor én most néhány környezetvédelmi, környezetügyi összefüggéssel szeretnék foglalkozni. Legelőször is szeretném határozottan rögzíteni, hogy a Magyar Szocialista Párt egy évvel ezelőtt kinyilvánított törekvése, nevesen, hogy a második Gyurcsány-kormánynak is legyen környezetvédelmi tárcája és felelős környezetvédelmi minisztere, bevált, a környezetvédelmi tárca él, tevékenysége sok tekintetben rányomja bélyegét a kormány egészére. És amikor erről a bélyegről beszélünk, akkor kettősséggel találkozunk: egy oldalról a lényeget illetően megállapítható, hogy apró, felelős lépések történtek egy élhetőbb és tisztább új Magyarország érdekében, más oldalról pedig azt lehet látni, hogy a közvélemény számára a környezetügy továbbra is csak a szaftos botrányok terepe.

Merthogy az első kérdéskör, nevesen, az apró felelős lépések egy tisztább, élhetőbb Magyarországért, ezek kevéssé érintették meg a társadalom szélesebb nyilvánosságát, de valljuk be, reménykedhetünk abban, hogy ha következetesen csináljuk, előbb-utóbb az ilyen kevéssé botrányos ügyek is meg tudják határozni a közvélekedést egy, a társadalom egésze számára fontos kérdésben, nevesen: a környezetünk dolgában. Mert talán elég e Ház falai között utalni arra, hogy valóban felelős és talán nem is igen apró lépés volt az, amikor felülemelkedve pártpolitikai csatározásokon sikerült konszenzussal, egyetértéssel szabályoznunk azt, hogy Magyarországon genetikailag módosított növényeket szántóföldi köztermesztésbe pedig nem engedünk vonni. Meggyőződésem, hogy ez persze akkor, amíg úgy tűnt, hogy az ügy kapcsán vagy az ellenzék a kormányon, vagy a kormány az ellenzéken elveri a port, addig még talán érdeklődtek is, de amikor kiderült, hogy egyetértés van, akkor mindenki visszább fordult az érdeklődéssel. Ezzel együtt szeretném mondani, a mostani nyilvánosságot is megragadva, hogy ez egy valóban felelős és jó lépés volt.

Vagy nem tartom valószínűnek, hogy az utca embere fölkapná a fejét arra, hogy ebben az időszakban a környezeti felelősség szabályait oly mértékben szigorítottuk meg, hogy ma már egyszerűen beszélhetünk arról, hogy létezik zöldpriusz, tehát ha valaki a környezet állapotát rombolja, tevékenységének folytatásához további előfeltételül a károk teljes helyreállítása és a teljes, polgári jogi értelemben vett helytállás is szükséges.

Felelős lépések voltak; összességében, még ha nagy horderejű is volt közöttük, apróbb, felelős lépések voltak ezek. De azt gondolom, hogy előremutatóan is megjelent az a környezettudatos gondolkodás, amit legutóbb a sajtó is hatalmas híradásaiban, szalagcímeiben is közölt, éppen Fodor, akkor miniszterjelölt úr meghallgatása kapcsán. Igen, több kell a környezettudatosságból. A mindennapokban ma már anélkül, hogy erről hangzatos szalagcímek szólnának, persze ez már jelen van. Hiszen az elmúlt egy év három jellemvonásáról, amiről miniszterelnök úr is szólt, a kiigazításról, a reformokról, és itt a mondandóm lényege szempontjából a fejlesztésekről szólván ez utóbbiban nagyon keményen megjelent az a stratégiai-környezeti gondolkodás, ami követelmény ahhoz, hogy például ezek a programok támogatást élvezzenek az Európai Unió egészében.

Azt lehet mondani, hogy minden előkészített operatív program, az Új Magyarország stratégiai tervébe illeszkedő valamennyi készülő vagy már elkészült operatív program szerves részeként elkészültek azok a stratégiai környezeti vizsgálatok, amelyek leglényegét illetően azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a fenntarthatóság követelményrendszerébe illesszék bele azokat a törekvéseket, amik viszik előre mindennapjainkat, az ország ügyét és az állampolgárok jobb létét.

Zaftos botrányok is voltak ebben az egy esztendőben. Elég, ha talán utalok a német szemét ügyére, ami persze alkalmat teremtett arra, hogy kritikai szavakkal illessék a kormány hatósági ügyeit; nevesen, hogy költségvetési megszorítások, leépítések úgymond lehetetlenné tették a környezetvédelmi szakigazgatás működését. Persze a kérdésem csak az, hogy akkor hogyan tudtunk föllépni egyáltalán a német szemét ellen.

Itt és most szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét egy olyan összefüggésre, ami az elmúlt egy év második felétől folyamatosan napirenden van, nevesen, hogy ez az ország alvízi ország. Szentgotthárd és a Rába habzása kapcsán erről gyakran hallani ma. Ez azt jelenti, hogy miközben az elmúlt egy esztendőben a kormány egyre határozottabban és keményebben lépett föl a konkrét, Szentgotthárd térségét érintő problémák megoldása érdekében - megjegyezem, ez már a 2005-ös közös osztrák-magyar kormányülésen is téma volt -, ezenközben nem lehet mit tenni.

Érdekünk alvízi országként - és ezt a munkát a környezetvédelmi tárca és a brüsszeli képviseleteink folytatják és csinálják -, nem lehet mit tenni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), folyamatosan felül kell vizsgáltatni a határértékeket, mert amit fölöttünk ki-ki egyedenként határérték alatt bocsát ki, mire ideér, már súlyosan szennyezi a környezetet, és nem az övét, hanem a mienket.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu