TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én segíteni szeretnék Répássy képviselő úrnak. Miniszterelnök úr néhány elemmel valóban kiegészítette a beszédét (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), azokon a pontokon, amelyekről az elmúlt évben nyilvánvalóvá vált, hogy önök nem értik. (Babák Mihály: A bőrünkön érezzük!) Tehát ahhoz kívánt hozzájárulni, hogy a tömören megfogalmazott álláspontját önök meg tudják érteni, és most kifejtette. Nekünk nem kellett Őszödön, mi ott is pontosan értettük, hogy mi mit jelent. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban. - Babák Mihály: Cinkosok is vagytok mindannyian! - Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
Önöknek a megértést, a szövegértést egy kicsit segítette, egyébként tartalmilag ugyanazt a beszédet mondta el miniszterelnök úr a mai bevezetőjében, amit mi Őszödön hallottunk. Úgyhogy semmiféle valótlanságbeszédet nem követett el itt a miniszterelnök. Pontosan azt mondta, amit Őszödön mondott.
Oktatással foglalkozva sokszor szembekerülök azzal, hogy az értő olvasás gondot jelent a mai fiataloknak. Ma nagyon sokszor eszembe jutott önöket hallgatva, hogy talán nem új keletű ez a probléma, hogy a leírt vagy a hallott szöveget nem tudják pontosan értelmezni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés