TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közel öt óra vita után bizonyára illő feltenni a kérdést, hogy akkor mit szolgált ez a mai vitanap. Veresné Szabó Éva képviselőtársam felvetett egy lehetőséget, mármint azt, hogy talán ez a pont lesz az, amikor megszűnik a sárdobálás. Véletlenül elcsíptem Répássy Róbert képviselőtársam félhangos megjegyzését, hogy: szeretnétek, mi? Tehát ez a lehetőség ugrott.

Szolgálhatja persze azt is, amit én valószínűbbnek tartok, amit többen felvetettek a kezdeményező Fidesz-frakció részéről, mármint azt, hogy történjen bocsánatkérés, kövessünk meg mindenkit, fogadjuk el, amit mondanak, és ahogy minősítik Őszödöt, és akkor ez a dolog így rendben is lenne. Rendben lenne, ha az állítás mögött nem lenne egy hazugság, az a fajta hazugság, hogy ezen az oldalon hazugok vannak, a másik oldalon igazmondók, ezen az oldalon csúnyák vannak, a másik oldalon szépek, ezen az oldalon kártékonyak vannak, a másik oldalon az országnak használó politikai erő képviselői. Nos, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, talán ez az, amiért létrejött a mai vitanap, sulykolni ezt, hiszen más lehetőség, más ok nem nagyon volt. Sulykolni, mint ahogy már hivatkozott rá egy, a vitáról eltávozott képviselőtársam Orwell kapcsán, sulykolni, mint ahogy megtörtént a klasszikus Állatfarm című műben, mármint hogy négy láb az jó, két láb meg rossz. Ilyen egyszerű a világ.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2006. augusztus 31-én közgazdász vándorgyűlés zajlott Nyíregyházán, ott volt a szakma minden jeles képviselője, többek között a költségvetési bizottság elnöke, Varga Mihály, aki nem mellékesen a Fidesz alelnöke is, és a megnyitó előadásokat Kádár Béla professzor úr neve fémjelezte, egyikeként azoknak, akik kifejtették véleményüket a helyzetről. Kádár Béla, aki egy konzervatív kormány minisztere volt, és akinek nagy valószínűséggel szakmai múltját és képességeit senki nem kérdőjelezi, politikai alapállásában pedig nem feltételezi, hogy különösebben szimpatizálna baloldali pártokkal és velünk, a következőt mondta: "Minden költségvetési adat hozzáférhető volt, mindenki mindent tudott, mindig és mindenkor tudhatta, milyen állapotban van a költségvetés és az államháztartás."

Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezt az állítást akkor is elfogadtam, ma is ezt teszem. Azonban ennek az állításnak vannak következményei. Ha ez így van, és feltételezzük, hogy mindegyik pártban, jelesül egyébként a vitanapot kezdeményező Fideszben is olyan szakemberek ülnek, akik ezekhez az adatokhoz valóban hozzáfértek, valóban tudták, és valóban tudatában voltak hazánk pénzügyi, gazdasági helyzetének, akkor a következtetés csak az lehet, hogy minden vagy majdnem minden politikai párt ezeknek a tudatában vitte végig a 2006-os választási kampányt, ezeknek a tudatában hangzottak el a választási ígéretek mindenki részéről, ezeknek a tudatában - és most itt hadd haladjak Szabó Zoltán képviselőtársam nyomdokain - ígért a Fidesz 14. havi nyugdíjat, ingyentemetést, autópályadíj-csökkentést, regisztrációs díj eltörlését a gépjárművekre, ki nem fizetett számlák utáni áfaeltörlést, a GDP 7 százalékának egészségügyre történő ráfordítását, áram árának 10 százalékos csökkentését, távhő árának 10 százalékos csökkentését és így tovább.

Mi következik ebből, tisztelt képviselőtársaim? Ebből az következik, hogy nincsenek egyik oldalon sem tiszták és a másik oldalon csak piszkosak, nincsenek az egyik oldalon csak csúfak, a másik oldalon pedig csak jók. Minden politikai párt tudatában volt annak, hogy mi alapján kampányol. A helyzetet kissé súlyosbítja, hogy a Fidesz politikai számítása ebben az ügyben könnyen nyomon követhető. A politikai számítása a következő volt: nyugodtan ígérhetek, a gazdasági helyzet olyan, hogy nekem is behatárolt a pályám, meg fogok szorítani, majd utána azt mondom, hogy természetesen az előző kormány ennek az oka, van tehát ok, amiért ezt teszem. Ez a politikai számítás legalább akkora bűn, mint minden olyan dolog, amiről ma beszéltünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Őszödön képviselőként szembesültünk egyetlen dologgal, mégpedig azzal, hogy nem tud így tovább menni. Nem azért, mert az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy még egyensúlyozzunk, nem tudunk továbbmenni úgy, hogy megpróbálunk a régi módon gondolkodni politikáról meg az országról, nem tudunk úgy továbbmenni, hogy a következő években csak az lesz a dolgunk, hogy próbáljunk meg a költségvetésbe mindent belegyömöszölni, és változatlanul hagyunk nagy társadalmi, politikai gondokat. Nem tudjuk változatlanul hagyni azt, amit mindannyian tudunk, de nem nyúltunk hozzá eddig közösen, hogy az egészségügy rosszul működik, hogy a felsőoktatás és általában az oktatás nem esélyeket teremt, hanem ront esélyeket, hogy a közigazgatás és a bürokrácia túl sok erőt von el az államtól, ahhoz képest keveset szolgáltat, hogy ezen változtatni kell. Nemcsak az volt tehát Őszöd tétje, amikor meghallottuk ott a változtatás szándékát, hogy vajon a változás a költségvetési állapot helyreállítása lesz-e, hanem az, hogy hozzá merünk-e ezekhez nyúlni. Friss képviselőként én ezzel szembesültem, és ezzel szembesülünk azóta is. Ez tehát a valóságos tétje Őszödnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Őszöd és az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után láttunk pedig, az őszi események számomra némileg másképpen interpretálhatók, mint ahogy az eddig elhangzott. Őszöd az őszi eseményeknek nem kiváltó oka volt, hanem ürügye, ürügye annak a politikának, amely a jobboldal részéről sosem tudta elfogadni, hogy veszíthet egy választáson, majd egy másikon is. De nem tudja elfogadni azt, hogy nem törvényszerű, hogy ő kormányozzon, hogy egy választás verseny, és azt meg is lehet nyerni. Állíthatom tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ősszel Őszöd nem kiváltó ok volt, hanem ürügy.

Ezzel a politikai vitához hozzátettem, amit tehettem, tisztelt képviselőtársaim, változatlanul azt gondolom azonban, hogy a mai napon, amely 8 órakor kezdődött, érdekesebb lett volna, ha azt a módszert követjük, hogy az ellenzék vitanapot kezdeményez a kormány első évéről, szembesíti a programjaival az eltelt időt, már természetesen, ha vannak ilyen programjai, és mi pedig esetleg - hadd játsszunk el a gondolattal - kezdeményezzünk Őszödről beszélgetést, vitanapot, mi, szocialisták, hiszen végül is mi, szocialisták voltunk ott a miniszterelnök úr részéről keményen presszionálva, hogy amit eddig tettünk, azt nem folytathatjuk. (Lengyel Zoltán: Akkor hagyjátok abba!)

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu