DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A szóban forgó épületeket a MÁV 1970. január 1-jétől átadta a zalabéri akkor községi tanácsnak. Ezekben lakásokat alakítottak ki és értékesítettek. Szeretném elmondani, hogy ezek az épületek annak idején nem lakás céljára szolgáló ingatlanok voltak, ezért tudvalevő volt, ha átalakítják lakásokra, akkor a MÁV zajterhelését ott viselniük kell. Az értékesítő és a beköltöző lakók tudatában voltak ennek a zaj- és rezgésterhelésnek, hiszen számolniuk kellett a vasúti forgalom növekedésével és a vasút fejlesztésével is.
A jelenlegi forgalom mellett valóban jelentős a zaj- és rezgéshatárérték-túllépés, azonban pontosan ez volt az oka, hogy annak idején ezek nem lakáscélú ingatlanok voltak, és nem lakáscélú ingatlanokként kerültek a MÁV-hoz. Tervek készültek egyébként egy zajvédő fal kiépítésére is, ehhez azonban a lakók nem járultak hozzá.
A Zalaegerszeg-Boba közötti pálya-korszerűsítési beruházás egyébként környezetvédelmi és építési engedéllyel rendelkezik. A tervek véleményezésére a zalabéri önkormányzatnak volt lehetősége, ezzel azonban nem élt.
Én azt látom, hogy itt a vasútnak és az önkormányzatnak meg kellene állapodnia ebben a kérdésben. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor abban az esetben a vasúti közlekedés zavaró hatása által érintett lakók az igényeiket - ideértve a kártalanítás összegét is - polgári peres eljárás útján érvényesíthetik. A bíróság jogerős ítéletében foglalt kötelezéseknek a MÁV természetesen maradéktalanul eleget tesz majd, ha a MÁV-ot sújtja majd az ítélet, de álláspontunk szerint - tekintettel arra, hogy ezek alapvetően nem lakás céljára szolgáló ingatlanként kerültek az önkormányzat jogelődjének átadásra - a MÁV-nak ez a probléma nem róható fel.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés