ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kértem munkatársainkat, ha lehet, akkor az ülésterem hűtéséről próbáljanak gondoskodni, mert azt hiszem, elég meleg van.

Felhívom figyelmüket, hogy a további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1., 7., 17., 18., 27., 28., 35., 38., 41., 43., 49., 56., 57., 59., 61., 62., 63., 67., 69. és 110. pontjaiban lévő javaslatok, valamint a kiegészítő ajánlás 5. pontjában szereplő indítvány elfogadását.

Először a támogatott módosító javaslatokról határozunk, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító indítványokat 327 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról döntünk.

Az ajánlás 45. pontjában Tatai-Tóth András és mások a 20. §-t új bekezdéssel egészítik ki. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 189 igen szavazattal, 148 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el az indítványt.

Az ajánlás 82. és 85. pontjaiban, a 84. pontjában, valamint a kiegészítő ajánlás 25. pontjában alternatív javaslatok találhatók a pedagógusi kötelező óraszám szabályozására a 27. § módosításával.

Most az ajánlás 82. és 85. pontjait teszem fel szavazásra Pánczél Károly és mások javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 154 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Így most az ajánlás 84. pontjáról döntünk Tatai-Tóth András és mások javaslata szerint. Az oktatási és a költségvetési bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 26 igen szavazattal, 307 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Így most a kiegészítő ajánlás 25. pontjában szereplő indítvány következik Tatai-Tóth András és mások javaslata szerint. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 338 igen szavazattal, 3 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.

Az ajánlás 2. pontjában Tatai-Tóth András és mások a 2. §-ban a törvény 16. § (7)-(10) bekezdéseinek elhagyását javasolják. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 3. és 4. pontjait és a kiegészítő ajánlás 2. pontját.

Először az ajánlás 2. pontjáról döntünk. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 153 igen szavazattal, 183 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjáról szavazunk Tatai-Tóth András és mások javaslata szerint. Az oktatási bizottság támogatja, az emberi jogi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 318 igen szavazattal, 17 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az ajánlást.

Így az ajánlás 8. pontjában Tatai-Tóth András és mások a 4. §-ban a törvény 33. § (1) és (5) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 10. és 12. pontjait. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 317 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el az ajánlást.

Így az ajánlás 9. pontjában Tatai-Tóth András és mások a 4. § (2) bekezdésében a törvény 33. § (4) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. Ennek elfogadása magában foglalja az ajánlás 11. pontjában Révész Máriusz és más képviselők javaslatát. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 311 igen szavazattal, 29 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Az 5. § (1) bekezdésében a törvény 35. § (4) bekezdésében a nevelési tanácsadás feladatát tartalmazó rendelkezés módosítására érkezett indítvány. A 14. pont mellett elfogadható a 16. pont és az annak alternatíváját tartalmazó 15. pont is.

Most az ajánlás 14. pontjában Pósán László javaslatáról szavazunk. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 152 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

A 16. pontról határozunk most, amit Révész Máriusz képviselő úr javasolt. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 151 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Most Pánczél Károly képviselő úr javaslatáról döntünk az ajánlás 15. pontja alapján. Az ifjúsági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 154 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 22. pontjában Kuzma László a 7. §-ban a törvény 42. § (6) bekezdésének kiegészítését javasolja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 153 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 23. pontja következik, amelyben Pánczél Károly a 8. §-ban a törvény 53. § (4) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 153 igen szavazattal, 185 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 24. pontjában Révész Máriusz a 8. §-ban a törvény 53. § (5) bekezdésének módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 146 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 25. pontjában Kuzma László a 9. §-ban a törvény 67. § (5) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 149 igen szavazattal, 179 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 30. pontjában Hoffmann Rózsa és mások a 10. §-ban a törvény 82. § (9) bekezdését kívánják módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök, tisztelt képviselőtársaim? Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 150 igen szavazattal, 181 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 31. pontjában Révész Máriusz a 11. §-ban a törvény 84. § (14) bekezdés c) pontjának elhagyását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 150 igen szavazattal, 188 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.

Az ajánlás 32. pontjában Révész Máriusz és mások a 12. §-ban a törvény 86. § (5) bekezdését kívánják módosítani. A bizottságok nem támogatják. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 303 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta a módosító indítványt.

(21.00)

Az ajánlás 34. pontjában Pánczél Károly és mások a 13. § (2) bekezdésében a törvény 89/A. § (11) bekezdésének elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 154 igen szavazattal, 181 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 40. pontjában Pánczél Károly a 15. § elhagyását javasolja. Az oktatási bizottság nem támogatja. És tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 155 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 42. pontjában Sándor Klára képviselő asszony... (Jelzésre:) Visszavonta a képviselő asszony. Köszönöm.

A kiegészítő ajánlás 12. pontjában Tatai-Tóth András és mások a 19. §-ban a törvény 115. § (1) bekezdése c) pontja elhagyását javasolják. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 44. pontját. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 309 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az indítványt.

Az ajánlás 48. pontjában Révész Máriusz és mások a 20. §-ban a törvény 118. § (10) bekezdésének módosítását javasolják. Az oktatási bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 152 igen szavazattal, 182 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 53. pontjában Tóth Ferenc és mások a 21. § (2) bekezdését kívánják a törvény 121. § (1) bekezdés 25. pontjában módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 153 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a módosító javaslatot.

Az ajánlás 66. pontjában Hoffmann Rózsa és mások a 24. §-ban a törvény 132. § (3) bekezdésének elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 152 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 68. pontjában Révész Máriusz és mások a 24. §-ban a törvény 132. § (6) bekezdésének elhagyását javasolják. Az oktatási bizottság támogatja, a többi nem támogatja.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 314 igen szavazattal, 23 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el.

Az ajánlás 71. pontjában Pósán László a 24. §-ban a törvény 132. § (9) bekezdését kívánja módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 156 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 73. pontjában Pánczél Károly a 25. §-ban a törvény 133. § (4) bekezdésének elhagyását javasolja. A javaslat elfogadása kizárja a 75. pontban szereplő indítványt, valamint a kiegészítő ajánlás 23. pontját is. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 152 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el az indítványt.

A kiegészítő ajánlás 23. pontjáról döntünk Tatai-Tóth András és mások javaslata szerint. A bizottságok támogatják. És önök? (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 318 igen szavazattal, 21 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Az ajánlás 76. pontjában Pálinkás József és mások a 25. §-ban a törvény 133. § (5) bekezdésének elhagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. És önök, tisztelt képviselőtársaim? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 153 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A 77. ajánlási pont következik Tatai-Tóth András és más képviselők javaslata szerint, amelyben a 26. § (1) bekezdésének elhagyását javasolják. A javaslat elfogadása kizárja a 78. pontot. Az oktatási bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 315 igen szavazattal, 25 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el a módosító indítványt.

Az ajánlás 79. pontjában Pósán László és mások, valamint Tatai-Tóth András és mások a 26. § (2) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 80. pontját. Az oktatási bizottság támogatja, a költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 322 igen szavazattal, 21 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Az ajánlás 89. pontjában Tóth Ferenc és mások a 28. §-ban a törvény 2. számú melléklete 1. pontját kívánják módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 144 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 90. pontjában Tóth Ferenc és mások a 28. §-ban a 2. számú melléklet 2. pontját kívánják módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 145 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 92. pontjában Tóth Ferenc és mások a 29. § (2) bekezdésében a törvény 3. számú melléklete 3. pontját kívánják kiegészíteni. Ennek alternatívája szerepel a kiegészítő ajánlás 27. pontjában.

Először a 92. pontról döntünk. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 149 igen szavazattal, 184 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Így a kiegészítő ajánlás 27. pontjáról döntünk, melyet Pálinkás József és mások terjesztettek elő. A bizottságok nem támogatják. És tisztelt képviselőtársaim? (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 154 igen szavazattal, 179 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

Az ajánlás 93. pontját Tatai-Tóth András képviselő úr és társai visszavonták.

Az ajánlás 94. pontjában Hoffmann Rózsa és mások a 30. § (2) bekezdésében kívánnak javaslatot tenni módosításra. Az oktatási bizottság nem támogatja. És tisztelt képviselőtársaim? (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 154 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasítja.

Az ajánlás 95. pontjában Hoffmann Rózsa és mások a 30. § (4) bekezdését kívánják módosítani. Az oktatási bizottság nem támogatja. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 149 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 101. pontjában Pánczél Károly a 30. § (5) bekezdését módosítja. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 150 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.

(21.10)

Az ajánlás 102. pontjában Hadházy Sándor a 30. §-t új bekezdéssel egészíti ki. Ennek alternatíváját is előterjeszti az ajánlás 103. pontjában. További alternatíva található az ajánlás 104. pontjában.

Először a 102. pontról szavazunk. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 139 igen, 192 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.

Így a 103. pontról döntünk, ugyancsak Hadházy Sándor javaslata alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 146 igen, 184 nem szavazattal, tartózkodás nélkül utasította el.

Így a 104. pontról szavazunk, amelyet Pánczél Károly és mások terjesztettek elő. A bizottságok nem támogatják. És önök? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 149 igen, 183 nem szavazattal, tartózkodás nélkül utasította el.

Az ajánlás 105. pontjában Tatai-Tóth András és mások... (Jelzésre:) Képviselőtársaim visszavonták.

Az ajánlás 106. pontjában Borsos József és mások a 30. §-t kívánják módosítani. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosításra vonatkozó indítványt 148 igen, 184 nem szavazattal, tartózkodás nélkül utasította el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen törvény határozathozatalának is a végére értünk. Kérdezem, van-e olyan indítvány, amelyről kellett volna, de nem határoztunk. (Jelzésre:) Nincsen. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/2939. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2939/55. és 66. számokon kapták kézhez. Az előterjesztői zárszó a részletes vita végén már elhangzott, így most a határozathozatalunk következik.

Felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse a határozathozatallal kapcsolatos tudnivalókat.

Jegyző úr!

Forrás: parlament.hu