ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csalódást kell okoznom képviselő úrnak, mert messze nem terjed ki az ismeretem arra, hogy a képviselő úr által konkrétan említett problémára részletesen válaszoljak.

(9.40)

Mindenesetre nagy megnyugvással vettem azt, hogy képviselő úr jóindulata töretlen a kormány iránt továbbra is, tehát bármilyen kérdésben képes megfelelő eszközt találni a kormány támadására, még olyan ügyekben is, ahol egyébként vélhetően egy megfelelő szakmai párbeszéddel többre jutnánk. Az persze megítélés kérdése, hogy 60 ezer szervezetből 275 szervezet sok vagy kevés, amennyire én tudom, ezek között vannak nagyon jelentős, nagyon komoly munkát végző szervezetek is, éppen ezért a véleményük mindenképpen figyelemre érdemes.

Ugyanakkor arra föl kell hívnom mind képviselő úrnak, mind az érintett szervezeteknek a figyelmét, hogy az uniós pályázatok logikája okán nem egy helyen, nem egy ablakban vannak elhelyezve a források, hanem szakmai prioritások szerint az egyes operatív programokban, részben központi operatív programokban, részben pedig regionális operatív programokban vannak meg a források. Én érthető módon arra vagyok képes, hogy a saját tárcánk hatóköréből fölmondjam azt, hogy hányfajta olyan forrás van, amelyre civil szervezetek pályázhatnak. Többek között: tehetséggondozásra, integrációt segítő felzárkóztató programokra, oktatási programok fejlesztésére, kulturális típusú tevékenységek támogatására, állampolgári ismeretek terjesztésére, környezettudatos nevelésre; ezenkívül pedig számos olyan, a regionális operatív programokban megjelenő, közösségi típusú fejlesztő tevékenységre, amelyek között, én azt gondolom, minden érdemi munkát és tevékenységet végző civil szervezet megtalálhatja a neki megfelelő pályázatot.

Egyetlen dologban viszont világosan kell látnunk, tisztelt képviselőtársaim, ez pedig az, hogy az Európai Unió működést, fennmaradást nem támogat. Az Európai Unió olyan programokat támogat, amelyek ilyen vagy olyan módon többletet jelentenek az ország lakói számára, ilyen vagy olyan módon egy civil szervezet esetében olyan szolgáltatáshoz járulnak hozzá, amelyek az adott helyen, az adott településen, régióban, közösségben valamifajta többletlehetőséget nyújtanak. Én azt hiszem, és ebben kellene együttműködnünk, hiszen ez a társadalmi vita nem zárult le, ez a társadalmi vita folyik, hogy találjuk meg azokat a lehetőségeket, ahol a civil szervezetek is tisztában vannak ezekkel az uniós pályázati lehetőségekkel, és amelyekben egyébként szerintem minden szervezet megtalálhatja azt, amelyik számára a saját szakmai programjához megfelelő feltételeket biztosít.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu