DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott két törvényjavaslat, azt gondolom, senkit nem érhetett olyan rettenetes nagy hidegzuhanyként. Az eddig elhangzott véleményekből az is kiderül, hogy a vélemények az általános vitában hol egy irányba mennek, hol meg azzal szembe mennek. Elhangzott az is, hogy indokolt volt az LV. törvény megbontása, ugyanakkor a másik oldalról elhangzik, hogy de mégsem így kellett volna csinálni - ugyanazon felszólaló szájából.

Azt mondom, úgy látom most, hogy a kritikai észrevételek, a szövegszerű pontosításokra irányuló elgondolások és javaslatok a törvényalkotás további folyamatában érvényesíthetők lesznek. Tehát módosító indítványokkal ezeket el lehet végezni.

(13.00)

Nem szeretném igazából a föld birtoklásának kérdését ezzel teljesen összekeverni, de azt is hozzáteszem, hogy jogos az is, hogy ettől ez nem választható el. Az, hogy két törvény van, illetve a törvény kettéválik, szövegszerűen nem teljesen ugyanaz. Erre utaltak is többen.

Én személy szerint a termőföld védelméről szóló törvényjavaslatot tartom most ebben a szituációban nagyon fontosnak. Ha végigmegyünk rajta, több olyan területet érint, amely kicsit - azt kell hogy mondjam - kritikája a mai földhasználatnak. Vagy másképp fogalmazok: nem kritikája, hanem valamilyen célt el akar érni, nyilván, hogy az a termőföldhasználat racionális legyen, szakmailag elfogadható legyen, és nemcsak a gazda, nemcsak az agrárgazdaság számára, hanem az egész társadalom számára. Ugyanis a törvényalkotásban - ebben a folyamatban is - nekünk arra nagyon figyelnünk kell, hogy nem egyedül élünk ebben az országban agrártermelők, és a társadalom elfogadottsága számunkra bizony nagyon komoly indikátor, hogy a földet hogyan használjuk. Néhány olyan terület van azért, amiben van mit pótolnunk.

Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat a tekintetben, hogy az állami feladatokat csokorba összeszedi és felsorolja, kicsit világossá is teszi azt, hogy a termőföld védelmében mi az állam feladata, és mi a földhasználó vagy földtulajdonos feladata. Az állam feladatainak világosabbá tétele pedig azokat a feltételeket határozza meg, amelyekkel el lehet majd érni azt, hogy valóban a társadalom számára is elfogadható legyen minden tekintetben a földhasználat.

A magyar termőföld - elhangzott ez is - nemzeti kincs, ez így is van. A magyar termőföldből egyes szakmai vélemények szerint 2-2,3 millió hektár olyan terület van, amely nagyon komolyan veszélyeztetett a szélerózióval, vízerózióval, szikesedéssel, és ezekre is nagyon konkrét leírásokat tartalmaz.

Fölvetődhet természetesen a kérdés, hogy jó-e az, ami a törvényben le van írva. Valóban ki fogja majd ezt számon kérni? Azt gondolom, hogy a további feltételeket ehhez meg kell teremteni. Ha mi abban egyetértünk - és gondolom, hogy ebben egyet lehet érteni -, hogy a talaj védelmének ez a törvényi szabályozása majd lehetővé teszi azokat az Örvendi képviselő úr által részben érintett kiskapukat is kikerülni és a szabályokat betartatni, akkor valóban, a jövő számára a nemzeti kincset, a magyar termőföldet meg fogjuk tudni őrizni.

A talaj termékenységét befolyásoló folyamat egyik legpregnánsabb megítélése a szervesanyag-tartalom változása - hogy egy kicsit szakmaibb legyek. A szervesanyagtartalom-változásnál az egész magyar mezőgazdaság szerkezeti összetételének problémái is belelógnak, de ettől függetlenül, azt hiszem, nem vitathatjuk, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, mert homokba dugjuk a fejünket, ha azt mondjuk, hogy nem látunk ma a környezetünkben olyat - nem azt mondom, hogy ez a jellemző, félreértés ne essék -, ami szakmailag, finoman próbálok fogalmazni, kifogásolható talajerő-gazdálkodás.

És igenis a tudomány mai szintjén ma már számos olyan eszközrendszer áll rendelkezésre, amellyel a föld használója a törvény szabályait be tudja tartani. Nyilván a hatóság pedig azért van, hogy ezt be is tartassa.

Bizonyára az elkövetkezendő években sem lesz - mint korábban sem volt ez mindig - kritika nélküli, mindig lehetne minden hatóságnál tíz emberrel több, meg három autóval még több, meg több pénz, de nyilván az adott szituációban az ottani hatóság vezetőjének feladata az, hogy megszervezze azt a munkát, és a határ - hogy úgy mondjam - rendben legyen.

Nagyon fontos az intézményrésze is ennek az ügynek. Az ingatlanügyekkel és a termőföld védelmével kapcsolatos hatóság egyértelműen rögzíti, hogy melyik az a hatóság, és amikor hatósági ügyekben, engedélyezéssel kapcsolatos ügyekben járnak el, akkor a törvényből most már egyértelműen kiderül, hogy ez az a hatóság, és semmilyen más hatóságnak nem kell a termőföld védelmével foglalkozni.

Hadd térjek ki a gyümölcsültetvényekre; úgy látom, számomra meglepő módon, de mindenki érintette az általános vitában. Mindenkinek igaza van, aki azt mondja - és nyilván én ezt csak megerősíteném mint szakmabeli -, hogy ha egy külön törvény volna. Igen ám, kérem szépen, csak tudják, úgy alakult ez az elmúlt évek során át, hogy frekventált emberek nem gyümölcsültetvényt telepítettek, hanem szőlőt vásároltak vagy szőlőt telepítettek.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Bizonyára jól jönne az ágazatnak, ha frekventált emberek gyümölcsültetvényt létesítenének, de ettől még nem nagy probléma. Ugyanis nem az egész gyümölcstermesztésről szól ez a törvényi bekezdés, szeretném mindenki figyelmébe ajánlani, és akkor így helyén vagyunk a dolgoknak. Ez csak a gyümölcsültetvény telepítésére és az engedélyezés nyilvántartására vonatkozik. Ez egy fontos része ugyan - nagyon fontos része -, de nem az egész gyümölcstermesztésről szól. Lehet a határokon, a mértékeken, lehet az eljáráson módosítókkal finomítani, a gyakorlati élethez esetleg igazítani, ha van ilyen javaslat, de így bekerül már végre egy olyan helyre, ami fix. Mert az a furcsa jogi kacskaringó is igaz, amit bejárt ennek a témának a kérdése, de itt megnyugodhat, és szerintem rendbe lehet rakni. Úgy gondolom, hogy a gyümölcskataszter pediglen egy elengedhetetlen és fontos dolog.

Nézzünk őszintén szembe a magyar valósággal! Rendben van ma ez Magyarországon? (Gőgös Zoltán nemet int.) Nincs rendben - úgy látom a fejbólintásból is. Tehát egyetértünk abban, hogy ezt rendbe kell tenni. A gyümölcskataszter adattartalmától kezdve sok mindenről vitatkozhatunk és azt a módosító indítványokkal kiigazíthatjuk, de azt állítom, hogy maga a gyümölcstermesztés ezzel rendezett körülmények között elindul, mert sajnos a statisztikánk is elég hiányos e tekintetben. Magát a gyümölcskatasztert jelenleg is a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezeti egyébként.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu