DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mielőtt az a vád érne, mint az előző két törvénytervezet kapcsán, hogy lényegtelennek gondolnám azokat a kérdéseket, amelyeket ide hoztak a Ház elé, szeretném leszögezni, hogy két nagyon fontos területről van szó. Az egyik a szaktanácsadás. Csatlakozva ahhoz, amit Kis Zoltán képviselőtársam elmondott, valóban ez az egyik kulcskérdés, amely különféle evolúciós lépéseken ment keresztül az elmúlt tizenhét évben is. Sajnálatos, hogy igazából még mindig nem látszik, milyen is lesz a szaktanácsadási rendszer. Valószínűleg ez is összefügg azzal - s itt mégiscsak ugyanarra a kérdéskörre kell valamelyest utalni -, attól függően más és más szaktanácsadási rendszert kell kialakítanunk, hogy kiket tekintünk célcsoportnak, és ott milyen feladatok merülnek fel. Nyilvánvalóan egy félig önellátó gazdaságnak vagy egy őstermelő körnek, de akár egy kisebb családi gazdálkodónak is egészen más típusú segítségre van szüksége, mint egy 10 ezer hektáros részvénytársaságnak, amely akár minden feladatra önállóan alkalmazhat embereket, akik figyelik a pályázatokat, kitöltik az adatlapokat, és a többi, és a többi.
(15.50)
Azt hiszem, talán ebben egyetérthetünk, hogy attól függően, kiket tekintünk célcsoportnak, egy egész másfajta tanácsadási rendszerről beszélhetünk.
Képviselőtársam azt is elmondta, hogy milyen típusú rendszerek működnek a világban. Talán úgy is le lehetne fordítani, hogy van egy olyan megközelítés, ahol az állam vállal magára feladatokat. Van egy olyan megközelítés, ahol magántípusú vagy különféle szervezeti típusú tanácsadás valósul meg. Ehhez viszont az állam forrásokat rendel, hogy a gazda igénybe tudja venni ezeket a szolgáltatásokat.
Ezt azért hozom szóba, mert ez a kétféle rendszer eltérő állami szerepvállalást igényel természetesen. Mind a kettő igényli az állami szerepvállalást, ha maga működteti ezt az intézményrendszert, meg az is, ha forrásokat kell biztosítani, hogy a gazda igénybe tudja venni adott esetben piaci típusú szolgáltatásként a szaktanácsadást. Ezt azért muszáj szóba hozni, és bizonyára megint meg fog róni államtitkár úr ezért, hogy talán nem a tárgyhoz tartozik, de az Új Magyarország vidékfejlesztési programban az európai vidékfejlesztési rendeletnek megfelelően szerepel egy olyan tétel, ami így hangzik - és a versenyképességi kategóriában szerepel, tehát kétségtelen, itt bizony versenyképességi kérdésről van szó, méghozzá általában a kisebbek versenyképességéről -, hozzá tudjuk-e segíteni őket, hogy ebben a piaci versenyben meg tudjanak maradni. Az államnak fontos feladata ez, ha ez a csoport fontos.
Itt van egy ilyen jogcím az Új Magyarország vidékfejlesztési programban, hogy "szaktanácsadási szolgáltatás igénybevétele"; humán erőforrás kategóriában, első versenyképességi tengely. Ha most a szereplők számát vesszük, akik potenciálisan itt jelenhetnek meg, akik rászorulnak erre a típusú segítségre, akkor bizony ezt nyilván államtitkár úr is tudja, vagy erről érdemes tán vitatkozni, az az összeg, amit önök voltak szívesek tervezni, hét évre bizony nagyon kevés lehetőséget kínál arra, hogy a gazdák igénybe tudják venni ezt a szolgáltatást.
Itt, a tervben, amit Brüsszelbe kiküldtek, összesen 9,8 milliárd forint szerepel hét évre. Vitatkozhatunk, hogy mennyi a szereplő, de azért 200-300 ezer egységről még mindig beszélhetünk, akkor is, ha az őstermelői kategóriát megharmadolják, ahogy ezt mondták, nagyon helyesen egyébként felülvizsgálva az őstermelői kategóriát. De azért, ha több százezer egységről beszélünk, akkor a 9,8 milliárd forint nagyon vérszegénynek tűnik hét évre, ami a teljes vidékfejlesztési terv 0,7 százaléka.
Tehát nagyon nehéz lesz így helyzetbe hozni az agrárium szereplőit a szaktanácsadáson keresztül, ha a szaktanácsadás igénybevételére rendelkezésre álló források ilyen csekélyke mértéke jelenik meg hét éven keresztül. Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg megint, amire államtitkár úr is utalt az előző törvény vitája kapcsán, hogy itt egyetértés lenne. Valószínűleg így is van, igaza van abban, hogy nekünk fejlesztenünk kell, az a baj, hogy a fejlesztést valószínűleg túl szűken értelmezve, csak a fizikai tőkére gondol a tárca. Ez abból derül ki, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési programban a fizikai tőkén van a források túlnyomó többsége, amihez a többség megint csak nem fér hozzá, államtitkár úr.
Nem a fejlesztésen vitatkozunk, amihez fontos lenne a szaktanácsadási szolgáltatás igénybevétele. Egyetértünk, hogy fejleszteni kell a magyar agrárgazdaságot és a magyar vidéket. A kérdés az, hogy ezt vajon a tömeg növelésével érjük-e el, tömegáruprogramokkal érjük-e el, 30-40 százalékos volumennövekedéssel érjük-e el, vagy egy minőségi szerkezetváltás feltételeit teremtjük meg, akár szaktanácsadási oldalról is. Egészen más típusú szaktanácsadásra van szükség, mondom még egyszer, ha az egyik, és egészen más típusú szaktanácsadási rendszerre van szükség, ha a másik stratégiát követjük.
Most ezért vagyok kénytelen még egyszer szóba hozni, még akkor is, ha megint azt a bélyeget kapom meg, hogy papagájként ismételem önmagamat. Államtitkár úr, a szaktanácsadási rendszer alapvetően összefügg azzal, hogy milyen irányba akarjuk fejleszteni az agrárgazdaságot és a vidéket. Kell hogy legyen egy stratégiánk, ami az alapkérdéseket rendezi, és ehhez kell illeszteni a szaktanácsadási rendszert is - mint egy alapeszközt.
A törvényünk - egyetértve Czerván képviselő úrral, aki a bizottság kisebbségi véleményét tolmácsolta - egy kifejezetten jól sikerült törvény volt 1997-ben, de szeretném mondani: 1997-ben. Akkor indultak az EU-csatlakozási tárgyalásaink, az EU-harmonizációs bizottságok akkor jöttek létre, akkor kezdtük tapogatni, hogy is néz ki ez a közeg, ahova bekerültünk, ráadásul ez a közeg közben állandóan átalakul. Miközben vannak nagyon jó elemek és stratégiai kérdések ebben a törvényben, legelőször is magát az agrárgazdaság-fejlesztési törvényt kéne idehoznunk, és megbeszélnünk, hogy mik is azok az irányok, amelyeket ebben a megváltozott piaci helyzetben, ebben a megváltozott európai közegben, ahova bekerültünk, ebben a gyors ütemben változó környezetben fejlesztenünk kéne, ezekhez milyen eszközöket rendeljünk, és ezt milyen szaktanácsadási rendszer tudná kellőképpen alátámasztani és kiegészíteni.
Ugyanígy nem vitatom az adatszolgáltatás szükségességét. Ez is egy olyan kérdés, amivel foglalkoznunk kell, és ez is azzal függ össze, hogy egy Európai Közösség tagjává váltunk, ahol az Eurostat előírásainak valamilyen módon meg kell felelni. De a két dolog nagyon szorosan összefügg egymással. Valószínűleg a gazdák túlnyomó többsége nem képes önmaga ennek az adatszolgáltatási kötelezettségnek megfelelni, ha ehhez az állam közpénzekből nem ad segítséget, akár közszereplők finanszírozásával, akár úgy, hogy forrásokat biztosít, hogy igénybe vegyék e tekintetben is a szaktanácsadást.
Azért utalok ezekre a kérdésekre még egyszer, tisztelt képviselőtársaim, mert nagyon nehéz egy '97-ben elképzelt fejlesztési stratégiához hozzányúlni, még akkor is, ha annak nagyon tartós darabjai vannak. Mondjuk így, annak a kabátnak, amit akkor a legjobb tudásunk szerint és szakmai konszenzussal Magyarország megalkotott, vannak stabil elemei, de a kabát mégis tízéves. Egy tízéves kabáthoz úgy, hogy a kabáthoz hozzányúlnánk, hogy mi is a fejlesztés iránya, gombokat varrunk... - még akkor is, ha nagyon fontos gombokról van szó.
Megint ide kell visszakanyarodjak, ezért is kértem szót, és elnézést kérek, hogy ezt itt szóba hozom. A törvényhozásban az itt megjelenő erőknek kellene konszenzusra jutniuk abban, hogy mi is az iránya az agrárgazdaság fejlesztésének 2007-ben; milyen körülmények vesznek körül bennünket, ebből Magyarország, az agrárgazdaság hogyan tud a legjobban kijönni, milyen fejlesztési stratégiára van szükség. Szerintem az egy jó alap, államtitkár úr, hogy megegyezhetünk, hogy fejleszteni kell az agráriumot. De nagyon súlyosan kéne vitatkoznunk arról, hogy vajon ennek mik az alapeszközei. Nyilván ezt is lehet úgy értelmezni, hogy én papagájszerűen mindig ismétlem a mondandómat. Meg vagyok arról győződve, hogy egy Kárpát-medencében, amely egy változatos környezetet kínál, lehetőséget kínál arra, hogy egy sokszereplős és sokszínű szerkezetet alakítsunk ki, nem szabad volumennöveléssel foglalkoznunk. Értékben növeljük 30-40 százalékkal a mezőgazdaság teljesítményét, ne tömegekben!
Államtitkár úr is tudja, hogy nagyrészt pontosan azért szűnik meg az intervenció, mert a fölöslegek 90 százalékát ezzel a stratégiával mi magunk állítjuk elő. Nem lehet ebben a közegben így az európai forrásokhoz hozzáférni, és csatlakozni azokhoz a trendekhez, amelyek lehetőséget teremtenek Magyarország számára, és nem lehet ehhez a piachoz csatlakozni akkor, ha az alapstratégiát nem gondoljuk át együtt.
Megint erre szeretnék tehát utalni és felhívni, miközben nem vitatom, és nagyon fontosnak gondolom a szaktanácsadást és az adatszolgáltatást is. Kezdjük el már, itt az ideje, hogy ezeket a stratégiai kérdéseket megtárgyaljuk, alkossunk egy közös stratégiát ebben a megváltozott európai közegben, és ehhez alakítsuk az eszközöket is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés