DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! Örülök annak az utolsó két mondatnak, amelyet Kis Zoltán megfogalmazott, tulajdonképpen erről szólna a történet. Ne zárjuk itt le az általános vitát, mert attól függően, hogy milyen stratégiai megoldásokat fogunk találni vagy milyen közös stratégiát alakítunk ki, annak következtében továbbfolytatható lesz ez a bizonyos vita.

Azért szeretném azt jelezni, kedves képviselőtársaim, hogy a magunk részéről nem kis önmérsékletet gyakorolva, és még, ha szabad így mondani, a személyes rosszallást is kockáztatva a mezőgazdasági bizottságban mi magunk sem támogattunk napirendre venni olyan kérdéseket, amelyek pedig fontosak lennének a földtörvény módosításában. Hogy csak néhányat mondjunk, amikor kezdeményezést tett Font Sándor elnök úr, amikor kezdeményezést tett Turi-Kovács Béla és Kékkői Zoltán kedves barátunk, ezek mind-mind jogos kezdeményezések voltak a földtörvényben, csak mi magunk is azt mondtuk, hogy nem szabad így széttrancsírozva a kérdésekhez hozzányúlni, hanem próbáljunk meg együtt a földtörvényt, a földalapról szóló rendelkezéseket, a vagyonról szóló rendelkezéseket, és minden kapcsolódó joganyagot áttekinteni, hogy hogyan tudunk egy egységes stratégiának megfelelő jogi környezetet teremteni. Tehát szeretném jelezni, hogy nem kis önmérsékletet gyakorolunk, látva a problémákat, akár a földértékesítési gyakorlatot is, kedves Kis Zoltán barátom; látva ezeket a problémákat mégis azt mondtuk, hogy próbáljuk a kérdést komplexitásában vizsgálni, és vonuljunk vissza addig a részletek részbeni tárgyalásával.

Azt gondolom, hogy ezen a nyomvonalon kéne továbbmennünk. Én ahhoz csatlakozom vagy azt kérem a magam részéről, hogy folytassuk ezt a vitát, próbáljuk meg időközben persze azokat a stratégiai kérdéseket is tisztázni, amelyeknek látszanak azért a körvonalai a mezőgazdasági bizottság környékén. Az idő sürget, és mi magunk is azon vagyunk, hogy ezen a vonalon menjünk tovább.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu