DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Semmi probléma nincs, a mi kettőnk régi politikai barátságát ez nem fogja befolyásolni. Azt viszont sajnálom, hogy ön 2009-től már nem közöttünk, hanem az Európai Unióban szeretne politizálni; jobb lenne, ha együtt maradnánk. No de ez egy teljesen a tárgytól eltérő és szubjektív megjegyzés volt.

Kedves Barátaim! Visszatérünk megint egy olyan problémához az agrárgazdasági törvény tárgyalása kapcsán, amelyet négyévente, hatévente - attól függően, hogy mikor van kormányváltás - el szoktunk rendezni, és ez a szaktanácsadási rendszer működtetése. Az agráriumban kétfajta megoldás van a szaktanácsadásra, adatszolgáltatásra, adatkezelésre. Az egyik az úgynevezett porosz modell, amelyet elkezdtünk 1993-ban, és befejeztük 1999-ben. Ezt úgy hívják, hogy kamarai rendszer, amely a szaktanácsadással, az adatszolgáltatással, bizonyos támogatási rendszer elérésével, a kötelező tagsági elv alapján működteti az intézményt. A másik az angolszász, amely azt mondja, hogy az állam bácsi elintézi az alapdolgokat, van egy kamara, amely segíti a gazdálkodókat, nem kötelező a kamarai tagság, egyetlenegy feltétel van, hogy aki nem kamarai tag, az nem kap támogatást. Aztán így el is intézték.

Magyarországon pedig indulatból elkezdünk politizálni. Amikor az Antall-kormány 1993-ban elkezdte szervezgetni a kamarákat, úgy volt, hogy Magyarországon a porosz utas megoldást választjuk. 1994-re megszerveztük, a törvény megszületett, kötelező tagsággal. Átadtuk a falugazdász-hálózatot - akkor hívták őket gazdajegyzőnek - azzal, hogy tessék csinálni a szaktanácsadást, a szakértést és nyilván az adatszolgáltatást is, azért, mert láttuk, hogy ha az Európai Unió rendszerének meg akarunk felelni, akkor olyan adatbázissal kell rendelkeznünk a termelői körről, amely egyértelművé teszi a támogatások odajuttatását. És be is írtuk a törvénybe, hogy a támogatások feltétele a kamarai tagság.

Nos, én nem mondom, hogy a kamara abszolút jól látta el ezt a feladatot, annál is inkább, mert szerencsétlen kamarát 1946-ban vagy 1947-ben - ezt Ángyán professzor úr nyilván jobban tudja, nem azért, mert idősebb, hanem azért, mert ezt tanítja az egyetemen - megszüntették, és Magyarországon már ötven éve semmiféle hagyománya nem volt egy korábban százötven éves múlttal rendelkező köztestületnek. Sokan azt hitték, hogy érdekképviselet, sokan azt hitték, hogy ők hatóság - már a kamara magáról -, és úgy is kezdett el viselkedni, amitől a gazdák borzasztó idegesek lettek, egyrészt mert kötelező a tagság, másrészt mert nem kapnak szolgáltatást, harmadrészt meg még fenyegetik is őket. Az indulatpolitizálás oda vezetett, hogy 1999-ben azt mondta az akkori kormány, hogy barátaim, akkor megszüntetjük a kötelező kamarai tagságot, ahelyett, hogy azt mondta volna, emberek, megszüntetjük a kötelező tagdíjfizetési rendszert, és azt mondjuk, hogy kötelező tagdíj nincs, szolgáltatási díj van, és annyi szolgáltatási díjat fog majd fizetni a kamarai tag, amennyi szolgáltatást kap a kamarától. Ha nem kap semmit, nem fizet. Nem ez történt, hanem megszűnt a kötelező tagság, és innentől visszajött az állam kötelezettségébe az a feladatrendszer, amit szaktanácsadói rendszernek hívtunk és hívunk ma is, amely szaktanácsadói rendszer visszaállt a falugazdász-hálózatra, emellett kiépültek a maguk közigazgatási rendszerében a megyei hivatalok és kiépültek most már az ügynökségek is, tehát számtalan feladatot kell ellátnia az államnak - és nem biztos, hogy jól látja el.

Most mit csinál megint a kormány? Kötelező házi feladatot hajt végre. Megcsinálja ebben a törvényben a szaktanácsadási rendszert, leszabályozza. Hogy az a 48 oldal, amit képviselő úr mutogatott, kell-e az adatszolgáltatásban vagy sem, én nem tudom megmondani, mert van egy európai standard, aminek meg kell felelni az adatok kitöltésében. Hogy ezt nem tudja mindenki megtenni? Valószínűleg ez is igaz. Ezért lenne helyes, ha működne Magyarországon egy olyan kamara, amely azt mondaná, hogy kedves barátom, én szolgáltatásként elvégzem helyetted, nemcsak ezt, hanem elvégzem az egész támogatási rendszered igénybevételét, az elszámolását, az adóbevallásodat, az összes olyan kötelezettségedet, amely az állammal szemben fennáll, egy bizonyos szolgáltatási díjért, és innentől a termelő nyugodtan alhat, sőt a kamara még megszervezi neki a piacot is, mert még ilyen feladata is van. Magyarországon most az a kettősség működik, hogy van is kamara meg nincs is, mert azzal, hogy nincs kötelező tagság, gyakorlatilag a kamara lényege kiürült, viszont olyan feladatokat, amelyeket - most már harmadszor mondom - tipikusan a kamarának kellene ellátni, az állam fogja megtenni, és ahhoz kell igazítani ezt a törvényt, hogy ennek a szabályozása meglegyen.

Azzal a felvetéssel egyet lehet érteni, hogy talán jó lett volna ebben a törvényben a feltételrendszert egy picit egzaktabb módon meghatározni, hogy kik is lehetnek szakértők, mert hogy minden felhatalmazást odaadunk a miniszternek meg a kormánynak, az rendben van, de azért az alapsarokpontokat itt ki lehetne építeni. Ez módosító indítvánnyal szerintem megoldható; és ugyanez vonatkozik az adatszolgáltatásra is, amit a gazdálkodónak tennie kell.

Arról meg Ékes képviselő úrral fél évvel ezelőtt már egy szép polémiát folytattunk itt a parlamentben a körbetartozások kapcsán tárgyalt törvénynél, hogy el kell gondolkodni azon, felülvizsgáljuk-e a korábbi véleményünket, és ne adj' úristen, azt mondjuk, nem istentől elrugaszkodott ördögi dolog az, ha a kamarai tagságot kötelezővé visszaállítjuk, és nemcsak az agráriumban. Olyan sok kókler szaladgál a piacon, mi meg arról vitatkozunk, hogy ellenőrizetlen vállalkozások tűnnek el, jönnek-mennek! A kötelező kamarai tagsággal el tudnánk érni, hogy legalább kontroll alatt van, s nem csupán az agrártermelő, hanem az ipari termelő is és a kereskedő is, és azt mondja a kamara, hogy én ezekért jótállok, illetve aki nem tud hozni kamarai igazolást vagy kamarai jótállást, az meg nem fog megrendelést kapni a piacon, és kész. Így kezelhetjük ezt a dolgot. A kamarai tagság meg majd kikényszeríti a vezetésből, hogy olyan belső szabályokat állapítson meg, amely nem csupán a tagdíj beszedésére összpontosít, hanem szolgáltatást is nyújt annak, aki tagja a kamarának.

Jelen pillanatban ezt a kettősséget másképp megoldani nem lehet, mint ennek a törvénynek ezzel a szerintem logikus és járható módosításával, amelyet az SZDSZ részéről támogatunk.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu