ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Most volt az európai ügyek bizottságának ülésén Bajnai Gordonnak a meghallgatása, és ott is számos kérdéskör felmerült. Szóval magam sem értem, hogy miért rohanunk ezzel a kérdéssel, hisz számos olyan törvény van, amelynek a végrehajtását sem tudtuk teljes egészében befejezni. Itt a termőfölddel kapcsolatban az osztatlan közös tulajdon kérdése ma sincs még lezárva teljes egészében.
Elkészült az ország nemzeti fejlesztési terve, elkészült egy vidékfejlesztési program, amelyet az Európai Unió is a maga részéről jóváhagyott. Most készül, jelen pillanatban társadalmi vitára van bocsátva maga a fenntartható fejlődési program. Időközben a globális felmelegedésből adódóan az ország - úgymond - rendelkezik egy VAHAVA-programmal, amit célszerű pontosan figyelembe venni akár a termőföldeknél vagy akár a további hosszú távú stratégiáknál is. Felmerül a kérdés, hogy az önkormányzatok esetében is a földcseréknek a kérdését hogyan lehetne megoldani, itt a Nemzeti Földalap kérdése, tehát ott sincs minden teljesen tisztában ebben a kérdéskörben.
Ahogy Kékkői Zoltán mondta és sok esetben az államtitkár úr maga is megerősítette, hogy elsődlegesen a termőföldterületeknek a birtoklásánál és az arra való koncentrálásban arra kellene a hangsúlyt fektetni, hogy azon a településen vagy településszerkezetben élő gazdálkodók kaphassák meg, jussanak földterülethez, akik valóban életvitelszerűen ezt a tevékenységet végzik. Félő megint, hogy elkapkodunk valamit, rengeteg program indul el, rengeteg stratégia fogalmazódik meg, és valahol az agrárterületen nem látjuk azokat a célokat, hogy ezeknek a teljes körű összefésülése megtörténne, és azok a lépések, amelyek valóban egy rendszerben való gondolkodást sejtetnek, a törvényben is meg tudnak jelenni.
Tehát nem zártunk még le folyamatokat, de már egyfajta új törvénnyel megpróbálunk egy új rendszert kialakítani, és én úgy érzem, hogy pontosan ezekkel sérül annak a lehetősége, hogy valóban, a termőföld oda koncentrálódjon, akik valóban azzal életvitelszerűen kívánnak foglalkozni, nem spekulációra, nem hosszú távú meggazdagodásra próbálják meg a termőföldet megszerezni, és adott esetben kiszolgáltatottá tenni az ott élő embereket.
Én is szeretném javasolni az államtitkár úrnak, hogy ez a két törvény, ami most megfogalmazódik és előttünk van, hisz ennek a lezárását most nem tudjuk befejezni, kerüljön át az őszi időszakra, és szeretném javasolni azt, hogy az öt párt agrárszakértői fogjanak össze, üljenek le, és tekintsék át az eddigi törvényeket, azoknak a végrehajtását, és fogalmazódjon meg egy olyan törvény, amely valóban minden egyes hosszú távú stratégiához, programhoz vagy akár a vidékfejlesztési stratégiához tud hozzáigazodni.
Én tartok azoktól az aggályoktól, amelyek az állampolgárok részéről is felmerülnek, hisz éjszaka folyamán hajtottuk végre és vitattuk meg az állami vagyon kérdését, tegnap este a módosító indítványokról szavaztunk, jövő héten lesz a végszavazása az állami vagyon kérdésének. Ott is az erdőterületek kérdése, a Nemzeti Földalap kérdése magában a rendszerben benne van, az állami vagyon értékesítése területén a gazdálkodása irányító szervezetének az átalakítása is folyamatban van, amely az ellenzék részéről kellőképpen meg lett kritizálva. Sajnálatos az, hogy éjszaka folyamán kellett ezt a vitát úgy végigcsinálni, hogy a teljes nyilvánosságot ebből, azt kell mondani, ki kellett zárni, hisz maga a döntés is úgy szólt, hogy éjszaka kell erről vitatkozni.
Én szeretném kérni az államtitkár urat, hisz maga a vidékfejlesztés is maga után vonja azt, hogy valóban az önkormányzatok, az egyéni gazdálkodók, a településen élők, akár családi vagy akár nagyobb gazdaságban tevékenykedő, termőfölddel rendelkező vagy azt bérlő személyek esetében egy hosszú távú gondolkodás tudjon kialakulni, és annak a biztosítása, hogy valóban az a program, amit az agrárágazat is megfogalmaz, hogy a fenntartható magyarországi agrártermelés és annak a korszerűsítése az uniós forrásokkal együtt olyan irányt tudjon venni, hogy a hazai termék és annak a piacvédelme is magában a földtörvényben is meg tudjon fogalmazódni, és hogy olyan korszerű szerkezetátalakítást tudjon maga után vonni az uniós források felhasználásával, ami valóban a hosszú távú hazai piaci érdekeket tartja elsődlegesen szem előtt.
(14.00)
Én is helytelennek tartanám, ha olyan földtulajdonviszonyok alakulnának ki és olyan tulajdonosi szerkezet alakulna ki, amelynek semmi köze magához a termőföldhöz, semmi köze a termeléshez, hanem annak az abszolút haszonélvezője adott esetben egyfajta tulajdonosi szerkezetváltásból adódóan, vagy fogalmazzunk nyugodtan úgy, hogy ha pénze van, akkor mindent megvásárolhat és mindent megtehet. Ezért is szeretném kérni államtitkár urat arra, hogy gondoljuk át még egyszer ennek a törvénynek és a következő törvénynek a sorsát, hisz végleges döntést ebben az ülésrendben már nem tudunk hozni, hanem majd csak ősszel. Induljon meg egy olyan egyeztetés a társadalmi szervek bevonásával, amely korszerű, hosszú távú termőföld-gazdálkodást és a hazai agrárszerkezet-átalakítást úgy tudja megvalósítani törvényileg garantáltan, hogy valóban a hazai termék-piac védelem is ki tudjon alakulni.
Röviden ennyit szerettem volna elmondani.
A Nemzeti Földalappal kapcsolatban már többször is kihangsúlyoztam és elmondtam, hogy egyrészt a hosszú távú stratégiák, a vidékfejlesztési program mentén érdemes lenne az önkormányzatokkal is egyeztetni, és az önkormányzatok bevonásával esetlegesen a hasznos földcseréket úgy végrehajtani, hogy az önkormányzatok vidékfejlesztési programja is tudjon igazodni a törvényi rendszerhez és azokhoz az elképzelésekhez, amelyeket adott esetben egy-egy térségi társulás főleg az elmaradott térségek területén akár beruházás megvalósításával, akár a gazdálkodás tekintetében az önkormányzatok számára is lehetőségként fog megnyitni. Államtitkár úr is ismeri az apácatornai elképzelést: ott is van igény arra, hogy legyen egyfajta nemzeti földalap és önkormányzati tulajdonú terület cseréje, de ha nincs meg erre a nyitottság, vagy a rendszer nem úgy alakul, hogy ezt végre lehessen hajtani, akkor a település elképzelései sem tudnak megvalósulni. Hisz ma a hátrányos helyzetű települések, és főleg a kistelepülések, amelyek agrárterülettel vannak körbevéve, anyagi forrásai sajnos annyira szűkek, hogy önállóan, saját forrásból ezt a lépést soha az életben nem fogják tudni megtenni. Ezért is kérem - és kérem Herbály képviselő urat is -, hogy gondoljuk át, tegyük át őszre, és adjunk időt arra, hogy a társadalmi szervekkel, az önkormányzatokkal, a tulajdonosi szerkezetekkel olyan egyeztetést tudjunk végrehajtani, ami a globalizációhoz, a globális felmelegedéshez és a hazai termék-piac védelemhez is hozzá tud igazodni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
(A jegyzői székben Móring József Attilát
dr. Hende Csaba váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés